A Demokratikus Koalíció (DK) álláspontja szerint nem olcsó munkaerőre kell építeni a magyar gazdaságot, hanem a magyar dolgozók számára kell európai béreket teremteni – erről egy szerdai, online sajtótájékoztatón beszélt Varga Ferenc független képviselő, a DK bér- és munkaügyi árnyékminisztere.

A DK nagy mértékben korlátozná, bizonyos munkakörökben meg is tiltaná a vendégmunkások alkalmazását
Fotó: MTI/Kovács Attila

A politikus úgy fogalmazott:

még mindig az Orbán-kormány "asztalán van a jogszabálytervezet", ami több százezer EU-n kívüli vendégmunkás hazai alkalmazását tenné lehetővé. Ezen pedig a "Fidesz-közeli munkaerő-közvetítők milliárdos tulajdonosai fognak tovább gazdagodni"

- tette hozzá.

Hangsúlyozta, a Demokratikus Koalíció nagy mértékben korlátozná a vendégmunkások számát és bizonyos munkakörökben meg is tiltaná az alkalmazásukat. A nagyvállalatok a vendégmunkásokkal nem szoríthatnák le a magyar dolgozók bérét, miközben be kellene tartaniuk a munkavédelmi- és munkaidőszabályokat, valamint az egészségügyi előírásokat – jelentette ki Varga Ferenc.

A DK csak olyan vállalati beruházásoknak adna állami vagy uniós támogatást, amelyek legalább kilencven százalékban magyar munkaerőt foglalkoztatnak és az európai átlagbért elérő jövedelmet garantálnak

- közölte.

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

izéke
Esetleg javaslom,hogy a politikusoknak is kötelező legyen dolgozni,ne csak a seggüket melengessék a parlamentnek nevezett kuplerájban. Jut eszembe,még mindig érvényben van a 18 c.fokos fűtési korlát a középületekben?
rakitics41
Ha csak magán vállalkozások hoznak be vendég munkásokat abba nem szólhat bele az állam, de ha ez megtörténik állami, önkormányzati vállalatoknál is, akkor igenis van értelme annak, hogy mely munkakörökbe nem lehet vendég munkást alkalmazni.
rakitics41
@Shikari: Azt gondolom, hogy egy magán cég belső struktúrájának felépítése az magán ügy, és hogy bizonyos beosztásokra a cég tulajdonosa vagy vezetője kit alkalmaz az szintén egyéni döntés kérdése, kiben bízik meg a legjobban, ki szerinte az aki a munkát a legjobban tudja a cég elvárásainak teljesíteni azt a tulajdonosnak vagy a vezetőnek kell eldönteni, mert csak így tudja jól működtetni a céget, a vállalkozást.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.