rakitics41

Brenner Koloman: Karácsony Gergelyt egyszer már elütötte a villamos, elütheti újra
Ha B.Koloman úr attól félti Karácsonyt hogy újra elüti a villamos akkor szólni kellett volna neki inkább hogy nézzen szét ha az utcára megy.Egy olyan párt amelyik most alig jutna be a parlamentbe nem sok eséllyel indul Karácsony ellen, annak ellenére B.Koloman az egyik legszimpatikusabb Jobbik tag.
Orbán megmutatta, hogy néz ki a nindzsakormány: Harcosnak "öltöztette" Szijjártót, Lázárt és szinte a teljes kormányt
Itt látható a sokoldalú Orbán Viktor!A doktorminiszterelnökúr egy igazi "férfi manöken". A múlt héten még kazah népviseletben mutatkozott be most meg már nindzsaként!Arca igazi harci szellemet sugall, eltorzult , félelmetes arc, egyáltalán
nem megnyerő és barátságos.Az is lehet hogy olyan mintha most végezte volna a nagy dolgát a WC--én és nagyon nehezen sikerült a "szülés". .
Orbán kormányzásának kezdete óta nem élt ennyi nyugdíjas a szegénységi küszöb alatt – A DK felvázolta a haditervet
@verőce21: Te láttad hogy ki írt le , mert én nem.Az" azt mondtáknak "meg nm hiszek, mert az emberek nem mindig mondanak igazat, sőt azt is mondhatnám, hogy mindig a saját verziójukat adják elő.
Ordenáré stílusú panaszlevelet írt az OMSZ-nek egy nő, mert az őt szállító mentő megállt egy újraélesztéshez
@KisTehen: Biztos vagy Te ebben?Attól hogy valaki egy tisztséget tölt be egy országban, egyáltalán nem biztos, hogy az ország érdekeit képviseli minden megnyilvánulásában. Azt nem tudod elképzelni, hogy ha az ország vezetője állandóan azt hangsúlyozza hogy csak a saját érdekeit veszi figyelembe a döntéseknél, akkor az egyén ha dönteni kell akkor ő is ezt a példát követi.Nem gondolod, hogy a vezető magatartása például szolgál a köz emberének?Mi ebben a libsi agymosás, magyaráznád már meg!
Kerner Zsolt: "Miért szavazta meg Orbán Viktor a Soros-birodalom emberét?"
Mert Orbán bizonyára a sok munkától a szavazáson kómában volt!Azt gondolta hogy Hófehérkét választja meg aki olyan tiszt volt mint a hó.De az is lehet hogy nem ismerte fel Ursulában a fenevadat hiszen neki sem sikerült korábban fel ismerni Soros Györgyben az ádáz ellenséget, s ezért fogadhatta el a pénzügyi támogatását, és így lehetett belőle az ifjú kommunistából előbb liberális vezér, majd konzervatív ,és most erősen kereszténydemokrata vezető!Saját élete tanulmányozása után jött rá, hogy nemzeti szuverenitásunkat azzal tudja a legjobban megvédeni, ha eltiltja a külföldiektől kapott pénzt a hazai emberektől , szervezetektől.Belátta hogy ha ő sem kapott volna Sorostól támogatást akkor nem lehetne a haza árulója, aki pénzért árulja most is a hazáját, mert ugye azok akik korábban kaptak külföldről pénzt, támogatást azok is bűncselekményt követtek el, amit sajnos ma már nem lehet büntetni , mert a cselekmény elévült.Bár megjegyzem ha eltörölné Orbán az elévülést akkor még őt is felelőssé tehetnénk amit fiatal korában merészen elkövetett a Soros pénz elfogadásával, mert akkor még azt gondolta , hogy a pénznek nincsen szaga.Csak később jött rá, hogy nagyon is van, csak orr kell hozzá , és neki az megvan!Az elévülési idő eltörlésétől nem kell félni, hogy jogellenes lesz, mert már máskor is követett el ehhez honló dolgot, amikor olyan jogszabályt hozatott az Országgyűléssel, amit annak hatályba lépése előtti időkben elkövetett cselekményekre is alkalmazni kellett.Persze később korrigálta a szarvas hibát, de azért mégis csak történt ilyen eset is a mi demokráciánkban Orbán vezetése alatt.
Ordenáré stílusú panaszlevelet írt az OMSZ-nek egy nő, mert az őt szállító mentő megállt egy újraélesztéshez
Ezt a hozzáállást a felháborodott nő egészen biztosan Orbántól tanulta, aki állandóan azt hangoztatja, hogy a saját érdekünk érvényesítése az első!Nem ismert az ilyen ember sem Istent ,sem embert , csak azt ismeri, hogy a saját érdekei az elsők, s azoknak kell érvényesülni!Maga Orbán jelent meg egy asszony képében.Ugye milyen szeretetre méltó?
Orbán Svájcba utazott, hogy "átfogó politikai beszédet" mondjon
Ezért nem kellett volna Svájcba utaznia, hiszen az ő beszéde mindig nagyon átfogó, csak az a baj vele, hogy nem a valóságot tükrözi, hanem ábrándozásokat tartalmaz , amely tudjuk hogy az élet megrontója!Javaslom hogy ott is indítson konzultációt, nemzetközit, és azt is adja majd hozzá a haza beérkezett és igenlő válaszokhoz.Azt sem fogjuk észrevenni és kifogásolni!Nincs ennek a kiutazásnak köze a svájci banki világhoz?
"A pénz Nagy István miniszternél landolt” – Hadházy Svájcban tesz bejelentést az Agrárminisztérium vesztegetési ügye miatt, mert Polt Péterben nem bízik
Nagy István meg úgy fog tenni amikor kiderül a nyomozó hatóságnál hogy nála van a pénz, mint a cigány aki a liba ellopása után azt mondta a rendőröknek::"Ha ez liba , akkor nem is kell"!És eldobta a nagy fehér szárnyast.
Orbán Viktor boldogan mutatta fel a papírját – fotó
@Maccska: Az hogy Te és még sokan mások nem ismeritek a törvényt, hogy hogyan kell bánni a menekültekkel már az is elgondolkodtató, de hogy egy állam , egy kormány nem tudja a jogszabályokat az azért mindennek a teteje.Az ítéletben leírták,hogy hol hibázik a magyar kormány a menekültek kezelésében ,fogadásában, s ahogy ott le van írva úgy kell viselkedni a magyar kormánynak a menekültekkel szemben.Ha tudni karod a konkrét hibákat olvasd el az ítéletet, mert nem árt ismételgetni, hogy az emberiesség mit követel meg a befogadó országtól!És még egy az a szöveg a nemzetközi jogban nem érvényesül amit most nyom a magyar kormány, hogy nem úgy táncolunk, ahogy fütyülnek!A nemzetközi jogban igenis úgy kell eljárni, ha akarod táncolni, ahogy az államok megegyeztek, és nincs külön tánc, csak az az gy van amiben megáállapodtak, és attól eltérni az már jogsértés, amit a nemzetközi bíróság láthatod rögtön észrevesz és kifogásol, és az orrunk aládörgöl.Egyébként ha akarod elolvashatod nyilatkozatot amit az EU-ba történő belépéskor tettünk, hol lemondtun a szuverenitásunk egy részének gyakorlásáról úgy hogy közösen gyakoroljuk azt és együttműködésre vállalkoztunk az EU -n belül, nem pedig kerék aksztásra.Hol van ettől Orbáán VBiktor, aki most is élete nagy harcára készül a szervezetben és nem az együttműködésre törekszik.Számára a legfontosabb dolog hogy az EU-ban megmaradjon a vétó jog, ami azt jelenti, hogy nem törekszik arra, hogy közös döntés szülessen, fel kívánja használni ezt a különleges jogot, amit a mi belépésünk előtt alig használtak!Ez a jellemző Orbán hozzáállására, és e miatt kerülünk bajba, ha segítségre van szükségünk.Már pedig mi állandóan segítségre szorulunk, mert ebben a nagy szervezetben mi csak segítséggel tudjuk akaratunkat érvényesíteni , mert nem mi fújjuk a passzát szelet.Tudom Orbán Azt szeretné ,hogy mi irányítsuk az EU-t, mi mondjuk meg hogy kell -e változtatni szervezetek működésén, az EU Parlament összetételén és működésén, azon hogy ez a szervezet csak...
Orbán Viktor boldogan mutatta fel a papírját – fotó
@Maccska: Az hogy Orbánnak igaza lesz, az egy jóslás, amit a jelenben élők soha nem látnak meg.A jövendölés egy mondás , egy várakozás, és hogy mi lesz azt mindig a hivatali jósok jelzik előre.Még egy az egyben soha nem jött be senkinek sem a számítása amit jósolt, általában meg akarták félemlíteni az embereket, akik először lehet hogy el kezdtek félni, de azután kiismerték a rendszert és alkalmazkodtak, és már nem féltek, hanem okosban megcsinálták azt amit akartak!Így éltük át az 1940-es éveket , azután a szocialista rendszer, Kádárékat, és így fogjuk átvészelni Orbán uralkodását is!Én azt gondolom, hogy a magyar nép nem harcos , nép, hanem alkalmazkodó , s ezért elpusztíthatatlan,A túlélés titka nem bátorság, a harcosság, hanem nagy alkalmazkodó képesség a környezeti és a társadalmi viszonyokhoz, és ez meg van bennünk, mert már bizonyítottunk!Lehet hogy ez a tulajdonságunk nem a legszebb, de ha élni akarunk akkor alkalmazkodnunk kell!
Orbán Viktor saját magával levelezget
Gondolom a postájával meg van elégedve, mert gyors pontos és megbízható!Olyan mint amilyen az átkosban meg még később is a Magyar Posta volt!Valahogy ez z ősi intézmény a gengszterváltás után elkurvult, és már az eddigi jelzők nem érvényesek a munkájára.
Orbán Viktor boldogan mutatta fel a papírját – fotó
Azt gondoltam hogy Orbán azt a bírósági ítéletet is felmutatta, miben Magyarországot elítélték menekültekkel szemben tanúsított magtartásáért.De azzal valahogy nem dicsekedik.
Oda ütött Orbánnak Márki-Zay, ahol a legjobban fáj: "a család meleg fia", gyógykezelés, szájnyalogatás
Nagyon helyes hogy nem hagyta szó nélkül Orbán "viccelődését", és próbált választ adni a rá mondottakra!Úgy gondolta Márki Zay hogy amilyen a mosdó olyan a törököző is!
Orbán Viktor saját magával levelezget
Eddig az volt az orbáni szöveg hogy az húzatja a zenét aki petyegtet.Mi biztos nem petyegtettünk, s ezért nem azt húzta a zenekar amit mi akarunk.A szolgáltatott zenére meg vagy táncolunk vagy nem, ez nem érdekel már senkit.Egy darabig furcsa volt, mert azt gondolták a többiek, hogy azért lettünk az EU tagjai mert együtt akartuk a táncot járni, de egy beteg elme azt gondolta, hogy nem jó ez így, mindenki járja a maga táncát!Nem gondolta végig hogy ebből káosz lesz!
Orbán kormányzásának kezdete óta nem élt ennyi nyugdíjas a szegénységi küszöb alatt – A DK felvázolta a haditervet
@verőce21: Az volt a kérdés, hogy ki mínuszolta a nyugdíjasok 13.- havi nyugdíját, akkor a helyes válasz Bajnai Gordon.Nem az volt a kérdés, hogy kinek a kreálmánya volt Bajnai miniszterelnöksége. Ne csináljunk már úgy mint Orbán Viktor, hogy mindent Soros György nyakába varr.A történelmet nem kell megmásítani csak azért hogy igazunk legyen.
Kovács Zoltán szerint Brüsszel megtámadta a nemzeti konzultációt
Kovács Zoli!Ismerned kellene, hogy a magyar nyelv milyen kifejező készséggel rendelkezik és a különböző cselekedeteket más képen nevez meg .Van különbség , nem csak hangalakban és formában a megtámadás, meg az észrevétel tevése között.Úgy érzékelem hogy háborús hangulatban vagy Zoli.Az EU nem támadja meg a tagjait azért mert az abnormális miniszterelnökök egyike süket szöveget nyomot a kongresszusokon, s főleg nem támad meg nemzeti konzultációs kérdéseket.Az EU-ban mindenki azt mond amit akar, és arra tesz észrevételt amit nem tud elfogadni, vagy érthetetlennek tart.Tudom egy olyan pártban ahol a vezér egyhangúsága a jellemző nehéz elfogadni, ha valaki észrevételt tesz a nagy Főnök epeömléses kirohanására, és azt azonnal támadásnak tekintik, pedig csak fel akarták hívni a figyelmet arra, hogy Orbán Viktor megint nagy marhaságok felől érdeklődik az ő polgárainál.Azt is tudod Zoli hogy ez a fajta érdeklődés semmit nem tesz az EU-ban, de itthon sem mert tudjuk hogy a beérkezett válaszokat senki nem ellenőrzi le , és már most bemondhatná Orbán Viktor, hogy 15 millió magyar mondott véleményt.Ezt senki nem kifogásolná, pedig tudjuk, hogy már a határon kívüliekkel együtt sem vagyunk 15 millióan, s ebbe még a csecsemőket is beleszámolhatod!Ha Orbán törekedne a hitelességre akkor népszavazást rendelne el ezekben a kérdésekben ahol meg van szabva az érvényességi határ, és szavazat számlálók számolják össze a leadott szavazatokat.De Orbán ezt nem bírja kivárni, s ezért inkább hasára üt, és majd bemond egy számot, amit senki nem tekint majd mérvadónak. Még azt kellene Orbánnak megkérdezni, hogy milyen nótát fütyüljenek az EU-ba amire mindenki, mi is táncolnák.S nem úgy van az EU-ban mint Orbán kocsmájában, hogy az rendeli a zenét aki petyegtet?Nem ez a ősi magyar szokás, amit szerintem Orbán is ismer?Fizettünk mi már a zenészeknek, hogy azt a nótát húzzák amit mi szeretünk?
Orbán kormányzásának kezdete óta nem élt ennyi nyugdíjas a szegénységi küszöb alatt – A DK felvázolta a haditervet
@verőce21:Csak a történelmi hűség kedvéért és ha a prímszámos Feri a Gyurcsány, akkor nézz már utána, hogy nem Gyurcsány mínuszolta a nyugdíjasok 13.-ik havi nyugdíját, hanem Bajnai Gordon!Ne higgy a propagandának, és nézz utána annak hogy ki mit csinált!
Rendkívüli közgyűlésen hívják vissza a tőzsde igazgatóságának elnökét
Matolcsy is egyhangúságra törekszik mint Orbán Viktor.Ennek a legegyszerűbb módja a mindig észrevételt tevő kiiktatása!
Itt van Orbán Viktor rendkívüli bejelentése
Orbán Viktor!Ha hegy lennél akkor azt mondanám hogy vajúdtál és egereket szültél!A nagy bejelentésedet már hetekkel ezelőtt Rogány Tóni és szerződő partnerei már kikotyogták, úgy hogy a bejelentésed nagysága egyáltalán nem volt meg.Ha azt jelentetted volna be hogy lemondasz és soha többet nem szólsz bele a politikába, na az nagy bejelentés, durranás lett volna.De így most úgy érzem, hogy csalódtam !
A Marine Le Pen kampányát bankhitellel, a lengyel választást pedig videókkal befolyásoló Orbánék külföldi befolyás miatt hisztiznek
Ha mi támogatunk idegen kormányokat, csoportokat, pártokat pénzzel az más, az egészen más!Bár mi is azt akarjuk, hogy a számunkra kedvező párt nyerjen a választásokon, de mi nyugodtan megtehetjük azt amit más ország nem, mi nem követünk el bűncselekményt azzal hogy pénzzel támogatunk olyanokat akik úgy táncolnak hazájukban ahogy mi fütyülünk.Azért nem mert ők nem hoztak törvényt a szuverenitásuk védelme érdekében, mert ők úgy gondolják hogy szuverenitást a választók döntik el, és ők azt gondolják hogy a választók a külföldi pénzbeli támogatások ellenére befolyás mentesen el tudják dönteni hogy kit válasszanak meg!Ők szilárdak az elveikben , őket pénzzel nem lehet befolyásolni.Mi a könnyen befolyásolható magyarokat védjük, meg legfőképpen magunkat!A pénz adományok megtiltása után , az idegen hírek hallgatását is be fogjuk tiltani, hogy ne hallhassanak a magyarjaink "ellenséges" állításokat, híreket és sajtó termékeket sem lehet majd külföldről az országba hozni!Nyugodt életet akarunk a magyaroknak!
Kisnyugdíjasunk: Viktor, a szufla fogyjon ki belőled.....
Orbán biztos végig gondolta hogy kik is voltak a nindzsák, és felvállalta az összes tevékenységüket!Kémkedésben , gerilla hadviselésben már működünk, mindent szétrombolunk ahol mi jelen vagyunk.A dobó csillagot még nem nagyon használtuk, és még nem vonultunk vissza a bázisainkra, ott vagyunk minden utca sarkon, és várjuk, hogy mikor dobhatjuk már el a csillagot!nem a vörös csillagot , a dobó csillagot!A vöröset azt megtartjuk ereklyének..
Rendeletben tiltaná a kormány a kutyák, macskák és madarak árusítását az állatvásárokon
Kérdés:Milyen állatvásár az ahol a cikkben felsorolt állatokat nem lehet megvásárolni?Kiherélt állatvásár?Mit lehet akkor ott vásárolni?Medvét, vagy rókát, vagy farkast?
A Marine Le Pen kampányát bankhitellel, a lengyel választást pedig videókkal befolyásoló Orbánék külföldi befolyás miatt hisztiznek
Lázár bár jogvégzett ember nem gondolta végig, hogy egy miniszternek mi a kötelessége az önkormányzatokkal és azok vezetőivel kapcsolatban.A miniszter a döntéseit befolyástól mentesen kell hogy meghozza, és egyáltalán nem lehet az döntő ,hogy a polgármester, akit a hatóság még nem vont felelősségre, milyen párt tagja, vagy kivel szimpatizál.Lázárnak azt is tudni kellene hogy ő maga nem dönthet arról, hogy ha valaki külfölditől pénzt fogad el az bűncselekmény vagy sem, mert az Alaptörvény szerint valaki bűnösségét, azt hogy bűncselekményt követett el csak bíróság jogerős ítéletével mondhatja ki, Senki más nem jogosult valakire azt mondani hogy bűncselekményt követett el, még Orbánnak sincs erre joga, bár sokszor megszegi ezeket a szabályokat.Ha Orbán sem vádolhat senkit sem bűncselekmény elkövetésével akkor Lázár sem , mert neki mint miniszternek nincs több joga a miniszterelnöknél!Ha Lázár mégis különbséget tesz a polgármesterek között saját mércéje szerint, akkor alkalmatlan a miniszteri pozíció betöltésére, és le kellene mondania!Egyébként is aki állami tisztséget tölt be annak együttműködési kötelezettsége van az ügyfelekkel, akár tetszik ez neki , akár nem!Az lenne a jó ha Lázárnak Orbán felhívná a figyelmét, hogy neki hivatalból kötelezettsége az együttműködés!
ltal
n nem lehet döntő az a körülmény hogy egy polgármester, akit a hatóság nem vont felelősségre, az milyen párt
Orbán: Pár évtized múlva nem lesz olyan ország, amit Magyarországnak nevezhetünk
De bizony hogy "nemország" vagyunk és akasztjuk a sokkal nagyobb többség álláspontjának érvényre jutását az állandó vétózással a vas pálcikáknak a küllők közé dugdosásával!A "mi Orbánunknak." eszébe se jutott, hogy néha talán az is előfordulhat, hogy a többi huszonegynéhány tagországnak van igaz és a mi ellenmodelünkben van a hiba?Balázs?Hallottad Te már Orbán Viktort, hogy itthoni vagy külföldi felszólalásaiban elismerte volna egyszer is a három választási cikluson átívelő uralkodása alatt, hogy tévedett volna, vagy hogy a másik félnek volt igaza?Ha ezt majd ki tudja mondani hangosan hallgatóság, nyilvánosság előtt akkor elhiszem, hogy ő is keresi egy jobb, egy erősebb, gazdagabb ország létesítésének, megalkotásának módját, de amíg ilyent nem hallok tőle addig csak az az álláspontom marad , hogy ez az ember nem tud, nem akar megválni a hatalomtól ,bár mit is tett az országgal, "még mindig tíz körömmel ragaszkodik hozzá "mint a dalban a vágyakozó, epekedő szerelmes!
Rengeteg mindenről döntenek Orbánék a következő napokban – Négynapos ülést tart a héten a parlament
Helyes a megfogalmazás, Orbánék döntenek!Csak azt nem értem hogy minek van az Alaptörvényben az hogy a törvény alkotás az Országgyűlés hatáskörébe tartozik, és miért csak egy párt dönt?Újra visszajött az egypárt rendszer.?
A Fideszes propaganda szerint a románoknak drukkol a Momentum, mert a magyaroknak gratulált
Bohárt újra be kell íratni az általános iskolába, és ha nem érti a leírt szöveget, akkor őt el kell tiltani a pisai felmérésektől, mert csak rontja a magyarok eredményeit!Ebből is az a következtetés vonható le hogy a fiatalakat és az idősebbeket is meg kell tanítani magyar nyelv használatára, mert ha ők megszólalnak, az nem hoz dicsőséget a nemzetnek!
Elindult a találgatás: Őt küldené harcba Orbán Viktor, hogy legyőzze Karácsonyt?
Volt idő amikor ha a FIDESZ széklábat jelölt képviselőnek, azt is megválasztották.Most egy tudományba burkolódzott nőt küld Karácsony Gergely ellen, akinek semmi államigazgatási gyakorlata nincs, csak az űr tudományokban járatos.Majd biztos akad egy Rogány féle politikus aki jó pénzért jó tanácsokat ad neki , és akkor már ő irányítja , vezeti a várost.Orbán fellengzőségét ez a nő kétszer meghaladja, mert a fellegekben nála sokkal jobban kiismeri magát!Ideális jelölt, tudománnyal megspékelve, az űrben él, az emberi a a társadalmi problémák hozzá nem érhetnek fel!Biztos siker lesz, ha az emberek az űrlakóknál élnek, de ha a földön akkor ez a nő elásta magát, és a jövőben a tudományát sem fogják az emberek tisztelni.Hogy miért? Azért mert egy szakember a tudománya művelését nem kockáztatja a politikáért!Ő mindvégig szakember marad, nem válik egyszerűen Orbán papagájává, mert az ilyen ember a gondolkodást nem tudja kiiktatni az életéből!