3,2 százalékkal csökkent a termelés.
Forrás:
Index
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Egybites aggyal rendelkező fórumtársainknak egy iránymutatás, amit úgysem képesek felfogni, bár a remény hal meg utoljhára:
"Politikaelméleti szempontból Desmet különösen fontos következtetéseket von le Solomon Asch szociálpszichológiai kísérlete kapcsán. Asch nem sokkal a második világháború után annak vizsgálatára tett kísérletet, hogy a nácizmus és a sztálinizmus abszurd ideológiái hogyan tudtak ekkora hatást gyakorolni a tömegekre. A kísérlet során az alanyoknak azt kellett megállapítaniuk, hogy négy, egy sorban elhelyezkedő, függőleges vonal közül melyik kettő egyforma hosszúságú. A nyolc főből álló csoportokban azonban az első hét beépített ember volt, akiknek Asch azt a feladatot adta, hogy mindegyikük ugyanazt a helytelen megoldást mondja be. A nyolcadik, a tényleges kísérleti alany ezt követően az eseteknek csak 25 százalékában adott helyes választ. A kísérlet után a kísérleti alanyok többsége azt mondta, hogy tudta ugyan a helyes választ, de nem mert szembe menni a csoporttal. Mások a csoportnyomás hatására elkezdtek kételkedni a saját ítélőképességük helyességében, és így igaznak fogadták el a csoport abszurd ítéletét. Desmet szerint ez a három csoport mindig jelen van a tömegképződésnél: a totalitarizált csoport, akik valóban elhiszik a narratívát; azok, akik nem hiszik el, de nem mernek szembe menni az uralkodó narratívával; és végül azok, akik kimaradnak a tömegképződésből, és ezt fel is merik vállalni."
@KisTehen: te ökör! a ruszkiknál több a hó és sokkal nagyobb a hideg,szerintetek ök mégis dübörögnek! :)