A víruskutató szerint várhatóan ezekben a napokban fog majd tetőzni a légzőszervi megbetegedések száma.
Rusvai Miklós az InfoRádiónak adott interjújában figyelmeztetett arra is, hogy az évekkel ezelőtt felvett koronavírus elleni oltás ma már nem ad védelmet.
Rusvai úgy fogalmazott, hogy a légzőszervi megbetegedés, illetve a járvány csúcsán vagyunk, rosszabb esetben viszont még csak közelítünk hozzá. A szakember szerint egyelőre stagnál a megbetegedések száma, de meglátjuk, hogy a rokonlátogatások vagy az iskola újraindulása hogyan befolyásolja a görbéket.
És elkezdett erősödni az influenza is, bár még mindig a Covid a domináns, meglátjuk, a következő hetekben hogy alakul a fertőzések aránya
- foglalta össze, írja az Infostart.
Már nem ad védelmet az évekkel ezelőtti oltás
Rusvai szerint az influenza elleni oltást mindenképp érdemes felvenni azoknak, akik a rizikócsoportba tartoznak. A Covid-oltást viszont szerinte azoknak érdemes beadatnia, akiknél az oltás nem okozott nagy problémát, illetve nem estek át koronavírus-fertőzésen az elmúlt fél évben, mivel akik átestek, a legújabb típusú fertőzés elleni védelmet "szerezték be".
Figyelmeztetett: azok, akik két éve oltatták be magukat, hibásan vélekednek úgy, hogy az oltást által védettek.
"Aki égen oltatta be magát, egy ötnapos enyhe, de kellemetlen légzőszervi betegségnek néz elébe"
- tette hozzá.
Én pedig 1etlen oltást sem vettem fel!!
Na és akkor mi van??:
Nincs is szándékomban!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
...és aki földön, netán vizen oltatta be magát?!