Ursula von der Leyen elismerte: Brüsszel az LMBTQ-jogok és a migráció miatt tartja vissza a Magyarországnak járó uniós pénzek jelentős részét – írta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár Facebook-oldalán szerdán.

Ursula von der Leyennek üzent Kovács Zoltán
Fotó: MTI/Lakatos Péter

Kovács Zoltán bejegyzésében közölte:

Brüsszel zsarolással próbál rávenni minket, hogy fogadjuk el az LMBTQ- és migrációs szabályaikat, és ilyen módon visszaél az uniós pénzekkel.

Hozzátette: habár tavaly december végén megkezdték a Magyarországnak járó források folyósítását, több mint 20 milliárd eurót továbbra is visszatartanak, és "ahogy Ursula von der Leyentől megtudtuk, ez az LMBTQ-jogokkal és a migrációval hozható összefüggésbe".

Felidézte: szerda reggeli, az Európai Parlamentben elmondott beszédében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke "dicsérettel illette a magyar kormányt annak kapcsán, hogy teljesítette az Európai Bizottságnak az igazságügyi reformokhoz kapcsolódó követelményeit", ami lehetővé tette a Magyarországnak járó, de korábban befagyasztott uniós pénzek egy részének a felszabadítását.

Ez kellett ahhoz, hogy Magyarország eleget tegyen a kohéziós alapra vonatkozó feltételeknek. Ezt kértük, és Magyarország ezt a kérésünket teljesítette is

- idézte az EB elnökét Kovács Zoltán.

Az államtitkár közölte: Ursula von der Leyen beszédében arra is kitért, hogy ugyanakkor körülbelül 20 milliárd eurónyi forrás továbbra sem fizethető ki.

Ezek olyan okok miatt maradnak továbbra is felfüggesztés alatt, mint például az LMBTQ-jogokkal, a felsőoktatás szabadságával, illetve a menekültügyi jogokkal kapcsolatos aggályaink. Vannak olyan források is, amelyek a kondicionalitási eljárás keretében kerültek befagyasztásra, és ezek mindaddig befagyasztva maradnak, amíg Magyarország eleget nem tesz a szükséges feltételeknek

- idézte az EB elnökét Kovács Zoltán.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint "a dolog iróniája, hogy az LMBTQ-jogok és a migrációs politika nemzeti hatáskörbe tartozó kérdések", ahogyan a felsőoktatási, illetve kutatási szabadság is, "ami azt jelenti, hogy ezek olyan területek, ahol az Európai Uniónak semmiféle beleszólása nem lehet, és hogy őszinték legyünk, nem is volna helyes, ha lenne".

Kiemelte:

az uniós szerződések erről egyértelműen rendelkeznek.

Hozzátette: habár Orbán Viktor miniszterelnök kormányai "nagy hajlandóságot mutattak a Brüsszellel való együttműködésre és a kompromisszumok megtalálására minden olyan területen, ahol ez lehetséges volt", a gyermekvédelmi törvény – amelyet, mint írja, "Brüsszel LMBTQ-törvénynek nevez, de valójában a gyermekeink védelméről szól" – és a migrációs politika "messze a vörös vonalon túl esik", és "mint ilyen, továbbra is ki fogunk állni a magyar emberek érdekei és döntései mellett".

Kovács Zoltán kiemelte: a magyar kormány álláspontját mindkét kérdésben két korábbi népszavazás is megerősítette, 2022 áprilisában közel 4 millió magyar döntött úgy, hogy meg kell védeni a gyermekeket a genderideológiától és az olyan törekvésektől, amelyek célja a szexuális oktatásnak a tantervbe való bevonása, illetve az ezzel kapcsolatos médiatartalmak kiskorúak számára való elérhetővé tétele. A magyar választók szintén kiálltak a szülőknek azon el nem idegeníthető joga mellett, hogy ők döntsenek gyermekeik szexuális oktatásáról – írta.

Hangsúlyozta: "a Magyarország ellen folytatott, véget nem érő boszorkányüldözés keretében Brüsszel mindezt egy olyan vitába tereli, amely arról szól, hogy vajon a törvény +melegellenes-e+, amikor valójában a törvény nem kíván semmivel szemben állást foglalni", ehelyett szigorúan védi a gyermekeket és támogatja a családot.

Mint írta, a 2016-os migrációs népszavazás alkalmával a válaszadók több mint 98 százaléka, 3,3 millió magyar "utasította el Brüsszelnek azt a tervét, amellyel migránsbetelepítési kvótát kívánna erőltetni Magyarországra", és azóta "Európa-szerte egyre szélesebb körben elfogadott vélemény, hogy a tömeges illegális migráció kérdésében Magyarország cselekedett helyesen akkor, amikor a válság kitört".

Nem engedjük, hogy Magyarországot bevándorlóországgá változtassák, és mindig meg fogjuk védeni azt a jogunkat, hogy csak mi dönthetjük el, kit engedünk be hazánk területére

- fogalmazott az államtitkár.

Kovács Zoltán bejegyzését Ursula von der Leyennek címezve azzal fejezte be, 

Sajnálom, von der Leyen asszony, de ez alkalommal nem Iesz kompromisszum ebben a két kérdésben.

Forrás: MTI

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Fürtöske"... Te együtt jársz a Kósával, meg a Sziszivel ész ellen gyúrni ? Még parókában is felismerhető a szarcsimbók. Az ész a fontos, nem a haj. Na Zozónak' egyik sincs.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.18169-9/27459273_1916958678619807_233668066380463133_n.png?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=7f8c78&_nc_ohc=0nkdl_LQ3qwAX-k4EbH&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfAX4X6gxKhaZvTl9ytj9ZbndM8Xa6FPxePnt41zW5rZPA&oe=65CF83A1
Kovács Zoltán megszólal, és rájössz tényleg az, amire a hasonlít, méghozzá méretes. Nyomorult érzés lehet Kovács Zoltánnak lenni. Levette a sapkáját a fotózáshoz? Jaj, baj lesz ebbü’ more
uploads.disquscdn.com/images/0e3935eccb385d04969c67159d318b93fbc87b1f1b020a31c9894fb44542df16.jpg?w=800&h=937
Anyád is inkább kiszart volna magából téged te fitymafejű fostalicska ruszkisz@pó féreg Zolika. Elnézést Zolika...
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fapi.hvg.hu%2FImg%2Fb2dea50f-cee1-4f6e-b810-034566fbfb2e%2F7c5dffa3-fde2-4df1-9d0e-81f20caf9d0d.jpg&key=hET9-ef_0BqEyGe4jkjy_w&w=800&h=480
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
rücsü41
Kovács úr nem ismeri a közmondást, hogy "Kutyaugatás nem hallatszik az égig!"
Aki Én
Hogy a faszba lehet büntetlenül ennyit hazudni?
Főleg egy melegtémát folyamatosan melegen tartó féregnek.
Nessy
A "gyermekvédelmi törvény" pont a gyereket nem védi a mai kor veszedelmeitől! Az egy mezei homofób törvény, és pont ők buziznak reggeltől estig!
Tessen mondani a legalább 100 ezer "vendégmunkás", akik miatt a magyarokat meg kiebrudalják mi az ördög füle, ha nem gazdasági migráns kolóniák kialakítása kis hazánkban?
Dr. Proktor
@Nessy: Tudod ez úgy van, hogy a "mi buzink, a mi pedofilunk , a mi tolvajunk" és a többi - na azok mindig kivételek az általuk hozott rendszabályok és törvények alól!
Dr. Proktor
Jajj, a mi "hülyénk"-et kifelejtettem...
Pusztai
Hazudsz rohadék!
27 mérföldkőből 4 törvényt szavaztatok meg 23 még lóg!
Az nem csak erről a két témáról szól, sokkal több van még hátra!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.