Völner Pált még Trócsányi László minisztersége alatt nevezték ki az Igazságügyi Minisztérium államtitkárának, méghozzá Orbán Viktor javaslatára. Völner pedig azután is maradt a pozíciójában, miután Varga Judit lett az igazságügyi miniszter.

Mégis bombát robbantott Varga volt férje: Orbán nem engedte Völner Pál leváltását, miután azt Varga kezdeményezte

Az akkori igazságügyi miniszter jóval a Schadl-ügy kirobbanása előtt kezdeményezte Völner Pál államtitkár leváltását. A miniszterelnök ehhez nem járult hozzá, így Völner a helyén maradhatott

– írja Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Facebookon.

A Schadl–Völner-ügy lényege a vádirat szerint, hogy Schadl korrupciós kapcsolatot alakított ki Völnerrel, aki rendszeresen 2–5 millió forintot kapott tőle – összesen legalább 83 millió forintot.

Az államtitkár cserébe vállalta, hogy a pozíciójából eredő befolyásával Schadl kéréseire elintéz konkrét ügyeket, például a jól jövedelmező végrehajtói kinevezéseket.

Forrás: Telex

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
"Hiába vannak gondosan leosztott szerepek, az önjáróvá válásban benne van a bukás. Szájer homoszexualitása nem volt titok, mégis saját magát lőtte lábon azon a bizonyos brüsszeli melegorgián. Borkai szintén kereszténynek és családcentrikusnak ábrázolta magát, miközben prostituáltakkal hetyegett egy adriai jachtos bulin, ahol a bűnsegédjével, a győri ügyvéddel együtt vettek részt. Hozzáteszem: valójában egyik botrány sem rengette meg a birodalmi állampárt gépezetét, mint ahogy ez a mostani eset sem fogja, ha nem ütjük tovább a vasat. Ez egy politikai harcszíntér, amit Orbán tett azzá, az ideológiai lövészárkaival, a militarista szólamaival, az ország végletes megosztásával. Ez a csatatér tele van aknákkal, és ha valaki nem figyel oda, vagy nem elég óvatos, akkor könnyen aknára léphet. Minél nagyobb a birodalom, amit magad köré építettél, annál nehezebb mindent felügyelni és kézben tartani. Ehhez tényleg hűséges kápókra és katonákra van szükség, akiket etetni és jó módban kell tartani ahhoz, hogy ne forduljanak ellened. De sokszor elég egy gyufaszál ahhoz, hogy az egész királyság leégjen, ha nem oltják el időben a keletkezett tüzet."
kolozsvaros.com/2024/02/12/mindenki-sajat-magat-fogja-menteni-nem-azt-aki-a-legfelso-szinten-van/
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
balos
Aki ezt nem látja,hogy hova vezetett 1 mániás debil hatalomvágya az nyugodjon meg,mert hitlert is szinte minden homo ludas támogatta,aztán csodálkoztak,mikor jöttek a muszkák és jól megizélték a frauleinokat!Néha még a halottakat is,ha meleg volt!Szóval fideSSes ribik előre a dunyhára!
Aki Én
@Pusztai: 12:36
Értsd már meg, hogy nincs ellenzék.
Pusztai
@Aki Én: Akkó mé szóltok rám amikor szidom? szarhalmozom, debilezem, kreténezem, ... van még ...!!
Pusztai
@balos: Azt nem veszik észre: ösztűz kell a geczire, nem kartács a fideszre!
Yoda69
Ha ezt bizonyítani is tudja, akkor O1G nagy szarban van.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok