A miniszter csalódott volt miután megkapta ukrán kollégái válaszlevelét a magyar javaslatokra.

Szijjártó kijelentette: ukrán kollégájával folytatott januári tárgyalásán egyértelművé tette, hogy vissza kell állítani a kárpátaljai kisebbség korábbi, időközben fokozatosan leépített jogait – írta az index.hu.

Szijjártó: "Az ukránok nem hajlandóak semmire a kárpátaljai kisebbség ügyében"

Szijjártó Péter szerint vissza kell állítani a kárpátaljai kisebbség megnyirbált jogait/Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ukrajna ugyanis 2015-ben kezdte meg a kisebbségi jogok megnyirbálását, módosították az oktatási törvényt, a nyelvtörvényt és a kisebbségi nemzetiségi törvényt is. Magyar részről küldtek is egy 11 pontos javaslatot, amely arról szól, hogy milyen döntésekre lenne szükség ukrán oldalon. Azonban az ukrán kormány által küldött válaszdokumentum nem tartalmaz semmifajta előrelépést a helyreállításra vonatkozóan.

A külgazdasági- és külügyminiszter kijelentette:

„Nagyon remélem, hogy a jövőben el fognak mozdulni erről a dogmatikus álláspontjukról, és őszintén remélem, hogy valamifajta előrelépést fel fognak tudni mutatni a kisebbségi jogok vonatkozásában. Mindaddig, amíg a magyar nemzeti közösség jogainak visszaadásához szükséges jogszabályok nem születnek meg Ukrajnában, addig egy felsőbb szintű találkozónak a feltételei egyszerűen nem tudnak adottak lenni”.

Forrás: index.hu

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Te megátalkodott, Lavór-szopó pojáca! Ukrajnának ugyan nem ez épp a legnagyobb gondja, de ha nem a képzeletbeli ajtó berúgásával indítotok, akkor többre lehetne jutni. Vikkancs feltételeket szab? Hát elmegy a 3,14159csába...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Cherry
Te ócska kis pitiáner meleg, nektek is csak arra jó ,hogy szavazatot hozzon nektek a hatalomhoz retek !!
Clavigo
A határon belüli magyarok jogaival mi újság ,,te pöcs...?
Sakk Matt
Nálunk viszont lassan újra kötelező lesz az orosz nyelv az iskolákban :(
csak úgy....
@Sakk Matt: a szegény rendöröknek a kínai is :(
percsi
Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű!
A tarajosék már 2010-ben megkezdték a magyarok jogainak megnyirbálását!
percsi
@csak úgy...: Sőt, kínai rendörök fogják zaklatni a magyarokat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.