Magyar Péter kedd reggel közzétett egy 2023 januárjában készített hangfelvételt. A lakásukon rögzített felvételen Magyar az akkori feleségével, Varga Judit igazságügyi miniszterrel beszélget, állítása szerint azután, hogy Varga azt mondja a kormányról, hogy az egy maffia, amiből nem lehet kilépni. A hangfelvételen Varga Judit arról beszél, hogy Rogánék belenyúlhattak a Völner-Schadl-ügy nyomozati irataiba.

Varga Judit szerint javasolhatták az ügyészségnek, hogy "mit kellene kihúzni" a Schadl-Völner-iratokból – Magyar Péter titokban vette fel a beszélgetését volt feleségével

Magyar Péter az ügyészségre érkezésével egy időben - melyet élőben közvetített Facebook-oldalán – élesítette a sokat emlegetett atombombát. Ezen – korábbi közlése szerint – ő és volt felesége, Varga Judit beszélgetése hallható, amit Magyar Péter titokban rögzített tavaly januárban.

A kevesebb mint 2 perces felvételen Varga Magyar Péter felvetésére Rogán Antallal kapcsolatban azt mondja:

magukat kihúzatták a Schadl-ügy vádiratából

illetve

javasolták az ügyészeknek, hogy mit kéne kihúzni, de azt nem mind tartották be.

Azt viszont, hogy Schadl György Rogán Antal embere, a felvételen Magyar Péter mondja ki, igaz, arra hivatkozva, hogy ezt mondta korábban Rogán és Gergő is (feltehetően Gulyás Gergely, mivel Magyar korábban azt mondta, az ő neve is előkerült a beszélgetésben) – ezzel kapcsolatban azt kérdezi a feleségétől, hogy akkor miért nem védték meg, miért hagyták őt bent.

Varga erre azt mondja

Nem volt több lehetőségük.... Ez a nagy probléma.

Magyar ezután megkérdezi Vargától, hogy

az ügyészség független?

A volt miniszter válasza szerint

igen, mert Polt nem...

A beszélgetés ezután így folytatódik:

Magyar: De az egy... tehát az egy katonai szervezet...

Varga: Nem.

Magyar: Olyan, mint a rendőrség.

Varga: Nem. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy ez azért történhetett meg, mert az ügyészségen belül Polt nem ura a helyzetnek.

Magyar: Tehát valaki lehallgatott valamit és utána már nem tudták kiszedni az iratokból...

Varga: Igen, igen. Meg elindult és akkor aztán utána egyre durvábban gyűltek az izék, a bizonyítékok. Akkor szóltak a Völnernek, hogy hagyja abba, nem hagyta abba...

Magyar: Várj, azt mondtad is, hogy szóltak neki.

Varga: Hát és akkor már tavasszal szóltak neki, hát...

Magyar: Igen. Ez nem... ez nem...

A teljes felvételt ITT hallgathatja meg.

Magyar Péter hétfőn este a Gulyáságyú Médiának beszélt arról, milyen körülmények között készült a hangfelvétel.

2023 januárjában készült a felvétel, ez előtt soha nem rögzítettem senkinek a beszélgetését, nem olyan típus vagyok. De ez egy olyan nap volt, amikor este a volt feleségem egy beszélgetés során elkezdte nekem magyarázni, amikor mondtam neki, hogy mondjon le, hogy ez egy maffiakormány, amiből nem lehet kiszállni. Mesélt egy-két dolgot, nem minden szerepel a felvételen. De úgy éreztem, ebből rögzítenem kell

– mondta Magyar Péter a Gulyáságyú Médiának adott interjúban. Magyar hozzátette,

a felvétel egy klasszikus beszélgetés. Volt már egy felfokozott hangulat, ki fog belőle derülni, hogy ő első kézből tud állításokat a Völner-Schadl-ügyről

A Telexnek a hangfelvétel megjelenése előtt egy ügyvéd úgy nyilatkozott,  kérdéses, hogy az ügyészség bizonyítékként értékeli-e Magyar Péter otthon készített hangfelvételét. Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje korábban egyenesen azt állította, hogy a felvételek kedd reggeli nyilvánosságra hozatala után az Orbán-kormánynak nincs más lehetősége, mint hogy benyújtja a lemondását, és szerinte ennyire még nem rettegtek a Karmelitában.

Mint ismert, múlt szerdán az ügyészség órákon át faggatta a Völner-Schadl-ügyben tanúként Magyar Pétert, aki hétvégén bejelentette: kedd reggel közzéteszi bizonyítékait, amelyek igazolják azt a három állítást, amit az elmúlt évek egyik legsúlyosabb korrupciós ügyével összefüggésben tett. Magyar Péter azt állította, hangfelvételekkel tudja alátámasztani, hogy

- Schadl György, a végrehajtók volt elnöke „Rogán Antal propagandaminiszter embere volt.”

- A Schadl és Völner Pál igazságügyi államtitkár elleni nyomozás lezárulta, illetve a végrehajtói kar elnökének meggyanúsítása és őrizetbe vétele előtt fél évvel a kormány tudott arról, hogy nyomozás és titkos megfigyelés zajlik, és erről tájékoztatták a később ugyancsak meggyanúsított, majd megvádolt Völner Pált.

- Rogán Antal és/vagy az emberei bementek az ügyészségre, és manipulálták az ügyészségi iratokat: kihúztak belőle részeket, vagy megmásítottak benne dolgokat.

Az ügyészség korábban képtelen állításnak nevezte, hogy a Völner-Schadl-ügyben bárki megsemmisített volna az ügyészségen lévő bizonyítékot, a kormány pedig tagadja, hogy beavatkozott volna a nyomozásba, Magyar kijelentéseit pedig szerintük a bosszúvágy motiválja, Varga Judit pedig a volt férje „meghökkentő ámokfutásáról” írt.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
ezt már kár cifrázni, magyarország egy maffia kormány müködik! - akik ezt nem vették észre már 7-8 évvel ezelött,azok a menthetetlenek !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@csak úgy...: Továbbra sem értem, miért Magyarral foglalkozik mindenki, miért nem a nyilvánvaló korrupcióval.
Aki Én
Miért csodálkozunk? Varga elmondta, hogy ez egy maffia, amiből nem lehet csak úgy kiszállni.
Aki Én
@Maccska: Ezzel csak butábbnak látszol.
csak úgy....
@Aki Én: 12:04 0rbán agyalágyultjaitól nem várhatsz többet,öket erre a szerepre idomították!
csak úgy....
arról nincs valami konkrét adat,hogy a magát nemzetinek tituláló maffia kormány a vérehajtói alvállakozói maffiájukkal, hány százezer magyart tett földönfutóvá a gyerekeiket állami gondozottá a 14 éve tartó országrablásuk alatt?
Pusztai
azé nem semmi hogy vannak olyan génhibás egyedek akik hisztiznek egy családi balhén ez fontosabb mint egy ország szétlopása, gyűlölettengerré tevése, gazdasági romhalmazzá tétele.
fasz!
fidesz erkölcs etika!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.