Az emlékezetes Varga Judit-interjút készítő televíziós Pottyondy Edinát akarta megleckéztetni a Facebook-posztjában, amire egyébként valamilyen új divat szerint nem engedte a hozzászólásokat.

Amióta lement a Frizbi TV YouTube-oldalán az emlékezetes Varga Judit-interjú, szinte nincs nap, amikor ne kerülne szóba a beszélgetés. Természetesen mindenki a maga szájíze vagy éppen politikai pártállása szerint értelmezi az egykori igazságügyi miniszter kitárulkozását. Hajdú Péter is magyarázkodásra szorult, hiszen sokan megkérdőjelezték azt, hogy nem előre megbeszélt kérdéseket tett fel, gondosan kerülve az azt megelőzően nyilvánosságra hozott hanganyagon elhangzottakat.

Keménykedni akart, de egy hatalmasat plagizált Hajdú Péter

Már több mint egymillióan látták a Varga-interjút     Fotó: YouTube/Frizbi TV

Hajdú azzal védekezett, hogy a Frizbi egy bulvárműsor, ám pár hete az ugyanitt megforduló, és a gyermekvédelemért a hatalmas tüntetés megszervezésében komoly részt vállaló Osváth Zsoltnak szinte csak politikai kérdéseket tett fel. Utána – jogosan – amiatt kellett magyarázkodnia a műsorvezetőnek, mert sokan egy Varga Juditot és új kedvesét ábrázoló fotón őt látták felbukkanni, holott a képen látható férfi biztosan nem Hajdú.

Aztán érkezett a Magyar-Varga ügyben igencsak aktív Pottyondy Edina, aki saját közösségi oldalán megjelentetett posztban kiírta, hogy az interjú miatt

„Hajdú Pétert bíróság elé állítom alakoskodásért, alkalmatlanságért, az újságírói hivatás megtaposásáért és propagandáért.”

A későbbiek miatt leírjuk, a poszthoz természetesen bárki hozzászólhatott.

Keménykedni akart, de egy hatalmasat plagizált Hajdú Péter

Pottyondy Edina kihúzta a gyufát Hajdúnál    Fotó: Facebook

Ezt persze nem hagyhatta szó nélkül Hajdú Péter, aki viszont már jóval „óvatosabb” volt, hiszen eleve letiltatta az esetleges kommenteket a Pottyondy Edinának szóló nyílt levelénél. Mindenesetre a műsorvezető kemény akart lenni, nézzük, mit tett ki a Facebook-oldalára.

Kedves Pottyondy Edina!

Először is örülök, hogy megnézted a Varga Judittal készült interjúmat és az alapján mondasz véleményt. Bevallom én is követem a munkásságodat a YouTube-on és azt is elismerem, hogy kimagaslóan jó vagy a saját műfajodban. Azt viszont el tudom képzelni, hogy interjút többet készítettem már, mint Te, ezért örömmel reagálok észrevételeidre. Bár az is igaz, hogy a mennyiség nem szinonimája a jónak. Erre kiváló példa Havas Henrik munkássága. Visszatérve az interjúra:

1. Ne próbáljuk a köztársasági elnöki kegyelem kompetenciáját hirtelen az igazságügyi miniszterre átruházni. Nem szakítva a 25 éves szokásjoggal ő is aláírta, mert eddig az összes elnöki kegyelmet aláírta az összes igazságügyi miniszter az elmúlt 25 évben. Egyébként elmondtam az interjúban, hogy a kegyelmi ügy a Magyar Péter jelenség origója, ugyanis akkor jött elő azzal a poszttal, amelyben még úgy tűnt, hogy a volt feleségét akarja védeni. Azóta tudjuk, hogy valójában Varga Juditot és ezt a posztot ugródeszkának használta.

2. A hangfelvétel tartalmát mindenki ismeri, mindehol elhangzott. Nem gondolom, hogy a politikai vagy jogi konzekvenciákról Varga Judittal kellett volna találgatnom. Elfogadva a hangfelvétel létezésének alapvetését sokkal jobban érdekelt, hogy vajon milyen céllal készítette Magyar Péter. Miért faggatta egy nagy port kavart bűncselekménnyel kapcsolatban az akkor igazságügyi miniszter feleségét és miért vette fel? Még házasságban éltek és három gyönyörű fiút neveltek együtt. Mi lehetett a célja a hangfelvétellel, amelyet gyermekei édesanyjával készített? Beállítja csengőhangnak? Vagy zsarolni akarta vele? Vagy nyilvánosságra hozni és feljelentést tenni a Központi Nyomozó Főügyészségen?

Edina, a hangfelvételből nem csengőhang lett, így engem érdekelt, hogy juthatott el idáig egy férj? Az interjúból pedig ki is derült, hogy mit tett házasságuk alatt Magyar Péter a feleségével. Egy bántalmazott nő drámáját hallottuk. De most jön áldozathibáztatás, a relativizálás és a gyalázkodás. Mert a potenciális Messiásról kiderült az igazság. Edina, a kettős mérce nagyon nem menő, mert tudod odakint most szörnyek járnak, diktafonnal és nadrágszíjjal!

Üdvözlettel, Hajdú Péter

Keménykedni akart, de egy hatalmasat plagizált Hajdú Péter

Hajdú Péter szerint minden csak úgy történhetett, ahogy azt Varga Judit állítja    Fotó: YouTube/Frizbi TV

Azt most hagyjuk, hogy a műsorvezetőben egy pillanatra sem merül fel kétely amiatt, vajon Varga Judit oldalán van-e a teljes és megdönthetetlen igazság. Mindent kész tényként kezel, pontosan úgy, mintha személyesen ott lett volna az összes vitás, és kétségkívül már gyomorforgató esetnél. Mert ugyan lehet, hogy tényleg minden úgy történt, ahogy Varga Judit mondta, de

egy interjú esetében legalább egy picit érzékeltetni illik, előfordulhat, hogy annak a személynek is lehet igaza, aki éppen nincs jelen, nem tudja megvédeni magát.

Ám a levél nem emiatt érdekes csak, hanem amiatt is, hogy Hajdú simán plagizál a végén. Emlékezzünk vissza arra, amikor néhány napja Deutsch Tamást kérdezte egy másik televíziós riporter Rogán Antal esetleges szerepéről a Schadl-Völner-ügyben. Nos, a Fidesz EP-listájának vezetője a következőt válaszolta:

odakint most szörnyek járnak, diktafonnal és nadrágszíjjal!

Azaz most Hajdú Péter vagy plagizált egy nagyot, vagy ami talán még ennél is rosszabb, egy valaki által kitalált és kiadott szófordulatról van szó.

Kedves Olvasóink! Ennek eldöntését Önökre bízzuk…

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Közpénzből kitartott maffiaszolga!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pusztai
".. interjút többet készítettem már, mint Te, "
..
A celebekkel való bohóckodás az interjúzás??
Pláne az együtt alvás!
Maccska
Magyar Péter már egy politikai hulla, csak még senki nem szólt neki

– ő maga pedig még nem regisztrálta ezt, mert az önimádata nem engedi.
Levendula
Kevés ember van, akit nem ismerek személyesen, mégis utálom, az egyik a hajdú péter...

De vannak még: rogán tóni a másik.
Ftomi
A hatalom számára semmi sem szent!
A hatalom megtartására minden eszköz megengedett!
Gondolja ezt a jelenlegi HATALOM!

ALJAS TÁRSASÁG!
balos
Nem tisztem megtisztelni ezt a fostalicska senkit,de azért a figyelmébe ajánlom 1 borgözös baráti kuglis társaságnak edzés gyanánt bábunak!
Dr. Proktor
@Maccska: Ezt te találtad ki, vagy csak plagizáltad az itineretekből? De komolyan...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.