A korábbi polgármester is le akarja törni Simonka szarvát.

Sokáig úgy tűnt, egyedül Simonka György Pusztaottlaka egyetlen polgármester-jelöltje. A költségvetési csalással vádolt férfi már a zsebében érezhette a győzelmet, amikor hirtelen ketten is bejelentkeztek ellenfélnek.

Nagy bukás vár Simonka Györgyre – Jön a bűntetőpere folytatása, ráadásul már két kihívója is van a polgármesteri székért

Simonka Györgynek már két kihívója van az önkormányzati választáson/Fotó: MTI Fotó: Rosta Tibor

Magyar Péter egyik fórumán, a pusztaottlakai Kocsis Violetta volt az első, aki bejelentette, hogy elindul a választáson, most pedig Szabó Miklós, a falu korábbi polgármestere is jelezte, hogy megméretteti magát.

Szabó a narancs.hu-nak azt mondta:

„volnának itt feladatok, másrészt le akarom törni Simonka szarvát. Elismerte ugyanakkor, hogy több esély lenne Simonka György legyőzésére, ha egy közös jelölt állna vele szembe.”

Mint arról a propeller.hu is beszámolt, a Központi Nyomozó Főügyészség 2019-ben közölte, hogy Simonka György és társai ellen vádat emelt. Az indok: bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények, mellyel összesen 1,4 milliárd forint kárt okoztak. Simonka az ügy harmadrendű vádlottja, ám az ügyészség Simonkát tartja a bűnszervezet irányítójának.

A Fidesz volt politikusa az ügyészség szerint lefizette cége felszámolóját és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal eljárásának leállításáért is kenőpénzt adott. Simonkára teljes vagyonelkobzást és nyolc és fél év fegyházbüntetést kért a vádhatóság. Jelenleg az elsőfokú bíróságon zajlik az ügy.

Forrás: narancs.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jáger laszló
Úgy izgulok!
Hogy lesz így polgármester a Gyuri!
csak ennyi
barátilag
J.L.
colibri
"Nagy bukás vár Simonka Györgyre" ...? Hány éve várunk már egy igazságos igazságügyi döntésre, mert nagyon régen közzé tették, hogy mennyi év sitt járna neki/k, azóta csak az idő múlik, Simonka meg hízik (anyagilag is tömik).

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok