Az Aldi Süd bevezette a dupla kasszákat. Az újítás célja a vásárlók sorbanállási idejének csökkentése volt, ám pont ellenkezőleg sült el a dolog. A dolgozók felháborodtak, mert nem csak óriási koncentrációt igényel a dupla kassza kezelése, de így kétszer annyit kell dolgozniuk, ugyanannyi idő alatt.
Illusztráció: pexels, hiclipart
A dupla kasszáknak állítólag az az előnyük, hogy két kasszaszalaggal és két terminállal működnek. Vagyis a pénztárosnak nem kell megvárnia, amíg a vásárló elpakol, hanem amíg a vevő az árucikkeit szedi össze, máris átfordulhat a másik soron várakozó vásárlóhoz – fogalmaz a vg.hu.
A cég munkatársai azonban felháborodtak, mivel a dupla kasszánál az eddigieknél is gyorsabban kell dolgozniuk. Nagyon gyorsan kell váltani egyik kasszaszalagról a másikra, és ez többeknél már most mozgásszervi panaszokat eredményezett. A dolgozók azt is kifogásolták, hogy
a két kassza olyan mértékű koncentrációt követel, aminek sokan nem képesek eleget tenni.
Az Aldi egyelőre nem reagált a munkavállalók panaszaira, a dupla kasszákról pedig nem közöltek részletesebb információkat.
Magyarországon még nem vezettek be egy Aldi áruházban sem ilyen dupla szalagot.
A kiszolgálása valóban egyszerűbb volt mint egy általános eszterga,vagy marógép,stb., így nem volt szokatlan több gép kiszolgálása. A pénztár kezelése nem hasonlítható semmilyen formában ezekhez a gépekhez,ezért a példád nem ide illő.
Géppuska kezű pénztárossal még ez a feladat nem működik.A sporolás nagy,"ötletes" ugrása az önkiszolgáló pénztárak jelenleg.. Javasolnám hogy Te töltsed fel az árúkat,cimkézzed fel és állapítsad meg az optimális készletezést is hiszen valszeg nagyon penge vagy. Így már csak az eladó terület létesítése lehet a következő feladat megugrása. Ja és a maximális haszon érdekében legyen a hét minden napján 24 órás műszak,ott alvással. Szeva.