Az Európai Parlamentbe pályázó, listát állított pártok képviselőit a Várkert bazárban berendezett pódiumra várta a szervező állami televizió. Egyes képviselők népes kísérettel és támogatókkal érkeztek.
Fotó: M1
Dobrev Klára, a DK listavezetője több interjút adott több független sajtóorgánumnak. A Momentumot képviselő Donáth Anna a Gulyáságyú Médiának nyilatkozott, majd majdnem egyszerre érkeztek az épületbe.
Magyar Péter az ismert furgon tetejéről saját híveihez szólt, de előtte rendőrökkel fenyegette meg azokat a DK-sokat, akik nem akarták eltenni zászlóikat és Tónika shownak nevezte a készülő benti rendezvényt.
Magyar Péter felszólította Papp Dánielt, az állami tévé vezérigazgatóját, hogy jöjjön ki és nézzen a kinti tömeg szemébe. Megismételte, hogy a választások után mindenkit feljelent, aki az őt lejárató kampány részese volt.
A résztvevők bemutatása után Magyar Péter a békére szavazást kért mindenkitől. Márki-Zay Péter felemlegette, hogy Orbán Viktor nem fogott kezet vele. A többiek egyszerűen köszöntötték a nézőket.
Ezután a két műsorvezető kioktató hangnemben ismertették az MTV által megszabott szabályokat, közben ez EP-s gyakorlatra is hivatkoztak.
A rövid bemutatkozások során Ungár Péter az alacsony poltikai színvonal miatt elnézést kért. Szerinte a választás tétje az Európához húzás vagy sem. Dobrev Klára az Orbán-rendszer bűneit sorolta és az ATV-re hívta az összes jelenlévő politikust. A Második Reformkor képviselője a fiatalok kilátástalanságról beszélt. Donáth Anna az EP-ben végzett hazaifas munkájáról szólt, míg Toroczkai László kutyakomédiának nevezte a kampányprogramokat.
Deutsch Tamás, a kormánypárt listavezetője hazugnak nevezte a DK-t, vagyis a Gyurcsány-pártot és Magyar Péter pártját, amit egy feleségét megalázó ember vezet.
Magyar Péter felrótta Deutsch Tamásnak, hogy a rengeteg millió forintokért cserébe a második legkevesebbet vett részt az EP munkájában. A kutyapárt képviselője poénokkal igyekezett felhívni magára a figyelmet és ellenőriztetni akarta, hogy lopott-e az őt vevő M1-es kamera – közölte az mfor.hu.
dollár baloldalt mikor veszi már észre Soros már 93 éves és 2023 óta a fia vezeti aki nem György hanem Alexander.