Június első hetében két értelmetlen balesetet is el kellett szenvedniük a közútkezelő munkatársainak, pedig egy kis odafigyeléssel elkerülhetők lettek volna.
Óriási baleseteket okoznak az oda nem figyelő autósok. A közutakat kezelő Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. munkatársai már rettegnek az ámokfutó sofőröktől – írja a tenyek.hu.
Június első hetében két olyan súlyos baleset is történt, melyek kis odafigyeléssel elkerülhetők lettek volna. A közutasok Facebook-oldalán meg is osztottak egy felvételt, melyen tisztán látszik az egyik baleset.
A közútkezelő autójaiba csak június elején kétszer rohant bele két autós/Fotó: Facebook/MKIF Zrt.
A Tények beszámolója szerint az első esetben egy fekete Mercedes óriási sebességgel találta hátulról telibe az MKIF Zrt. autójának ütközéselnyelőjét, ezután mentőhelikopter is érkezett az M7-es autópályára.
A második eset is nagyon hasonló volt, ekkor egy fehér Audi vezetője vette túl későn észre, hogy előtte halad a közútkezelő kocsija a sztrádán. Megpróbálta az utolsó pillanatban még megmenteni a helyzetet, elrántotta a kormányt, de így is eltalálta az autó hátulját, s ő maga is az árokban végezte.
A kiváltó ok a gyorshajtás, a követési távolság be nem tartása, a telefonálás, a figyelmetlenség, illetve a KRESZ előírásainak megszegése voltak.
„Kollégáink nem bowling bábuk!” – írta bejegyzésében az MKIF Zrt.
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás