Menczer Tamás elmesélte, hogy mit jelent számára és az idősebb generáció számára a magyar foci. 

A mai nappal kezdetét veszi a Foci-Eb, így nem csoda, hogy mindenki erről kezd beszélni, többek között Menczer Tamás is, aki egy interjúban részletesen kifejtette, mit jelent számára a foci. 

"Az én gyerekkorom azzal telt, hogy a válogatott meccsek jelentős részét már a kezdő sípszó előtt elvesztettük. Már az öltöző folyosón elvesztettük" – mondta a HírTv-nek. 

Menczer Tamás vallomása: "Egy kicsivel korábban az egész világ ellen esélyesek voltunk"

Forrás: HírTV

Majd azzal folytatta, hogy a kicsivel idősebb barátait hallgatva pedig egész más a magyar foci megítélése, hiszen ők megélték azt a korszakot, amikor az egész világon esélyes ellenfelek voltunk, itthon mindenképpen, de idegenben is.

Ezt követte az a három évtized, amikor ez teljesen megfordult, így most kifejezetten jó érzés, hogy a 2016-os Eb környékétől kezdve megint el tudtunk oda jutni, hogy van esélyünk. 

"Nekem, ez egy csodálatos érzés" – mondta Tamás. 

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Proktor
Korábban, mármint az ötvenes években? Ebben igaza van!
Apropó, a felcsúti Csuti FC-ben hány saját nevelésű játékos játszik? Van megtérülési mutató a befektetett milliárdok és az eredmény arányáról?
balos
@Dr. Proktor: Ne má!A foci a vandálokon kívül milyen kézzel fogható eredményt tud felmutatni a belé lapátolt pénzen kívül?Amit ebben a disznóólban költenek a kevesek hobbyjára,abból több éhező Afrikai országot lehetne etetni!Persze ehhez a nemzethy büszke seggek már kretének!
Dr. Proktor
@balos: Nem sajnálnám azt a pénzt az éhező afrikai országoktól, de elkelne az egészségügyben, oktatásban és a szociális ellátásban is!
balos
@Dr. Proktor: Nincs vita,de ezt a felszopóik már unják,hogy állandóan ezzel "inspiráljuk "öket!Átkozottul unhatják szegények!
rücsü41
Miből gondolja valaki is hogy a világ ellen kell harcolnunk, az ellen kell esélyesnek lennünk?Mutatja az elferdült gondolkodását a vezetőknek és a megmondó embereknek, hogy azt gondoljál, hogy mi azért vagyunk a világon hogy ellne harcoljunk,, és van olyan hülye ember aki azt gondolja, hogy a magyar ember az egész világ ellen esélyes a harcban!Talán nem együtt kellene működnünk a világgal, az emberekkel , még az EU-ban is mert ott meg ezt a magatartást külön vállaltuk is?Nem a harc dönti el hogy nemzetünk sikeres lesz-e vagy nem , hanem az hogy mi magyarok hogyan tudunk együtt működni a világ többi nemzetével.Ha együttműködünk könnyebb életünk lesz és sikeresek leszünk, de ha egy olyan elme roggyant pali áll a nemzet élén aki csak a harcban éli ki magát, és állandóan ha nem sikerül neki valami bosszút forral, akkor nagyon rossz életünk lesz , és a nemzetünket egy kis bosszúálló népnek fogják tartani, aki azért mert a szabályok betartására kényszerítenek, bosszú forral, ellenáll! Nem leszünk szimpatikusak, de ez nem számít, csak az, hogy sokkal nehezebb életünk lesz .

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.