Az Európai Bizottság tagjaiból álló biztosi kollégium nem látogat Magyarországra – jelentette be az uniós bizottság vezető szóvivője az X-en hétfőn.

Bojkott Orbán "békemissziója" miatt – Nem jönnek Budapestre az uniós vezetők
Fotó: MTI/Benko Vivien Cher

Eric Mamer üzenetében közölte, az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnöksége kezdete "közelmúltbeli fejleményeinek" fényében Ursula von der Leyen elnök úgy határozott, hogy az Európai Bizottság vezető köztisztviselői szinten képviselteti magát az uniós tanács informális ülésein.

"A kollégium elnökségi látogatására nem kerül sor" – tette hozzá a szóvivő.

Gál Kinga: a bojkott egyértelműen Ursula von der Leyen választási kampányának része

Az Európai Bizottság bejelentette, hogy bojkottálni fogja a magyar EU-elnökséget, ami egyértelműen Ursula von der Leyen bizottsági elnök választási kampányának része – írta Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke hétfőn az X-en.

Hozzászoktunk már, hogy különösen Magyarország ellen használja az uniós intézményeket politikai zsarolásra és nyomásgyakorlásra – tette hozzá.

Ez elfogadhatatlan, és szembemegy az európai együttműködés lényegével – hangsúlyozta Gál Kinga.

Zsigmond Barna Pál: a háborúpárti brüsszeli elit a békemisszió miatt állna bosszút Magyarországon

A háborúpárti brüsszeli elit a békemisszió miatt állna bosszút Magyarországon, bojkottálják a magyar uniós elnökséget – jelentette ki az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára a Facebook-oldalára feltöltött hétfő esti bejegyzésében.

Zsigmond Barna Pál azt írta, Ursula von der Leyen bizottsági elnök szóvivője a közösségi médiában bejelentette, hogy a magyar miniszterelnök békemissziója miatt nem vesznek részt felsővezetői szinten az uniós tanácsüléseken.

Az európai parlamenti választásokat követően a baloldali és liberális elit, az Európai Néppárttal közösen újra megalkotta a "háborúpárti koalíciót", és a jelenlegi bizottsági elnök újraválasztására készülnek csütörtökön, miközben pedig az emberek a változásra szavaztak, a "háborúpárti Brüsszel" továbbra sem keresi a béke útját, és nyomást gyakorol azokra, akik a békéért dolgoznak – hangsúlyozta az államtitkár.

Az Európai Bizottság képtelen belátni, hogy az európai emberek békét akarnak, erre pedig tárgyalással, a diplomáciai csatornák újranyitásával, párbeszéddel sokkal nagyobb esély van, mint az eddigi fegyverszállításokra, szankciókra alapuló stratégiával – tette hozzá.

Az elmúlt két és fél év európai, brüsszeli és washingtoni stratégiája nem működött, bár a nyugati baloldali politikusok erről nyíltan nem beszélhetnek, mert akkor a saját politikai stratégiájuk kudarcát ismernék be – hangsúlyozta.

Zsigmond Barna Pál bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a harctéren nincs megoldás, azt máshol kell keresni, méghozzá a tárgyalóasztalnál, a diplomáciai csatornák megnyitásával.

"Azt látjuk, hogy a magyar miniszterelnökön kívül elfogytak azok az európai politikusok, akik mindenkivel beszélni tudnának, akit mindenhol fogadnának, akit mindenhol tárgyalópartnerként elfogadnának és Brüsszel ahelyett, hogy maga is a békén dolgozna, zsarolással próbálja a háborúpárti baloldal oldalára kényszeríteni hazánkat"

- fogalmazott.

Az államtitkár leszögezte, a magyar elnökség továbbra is elkötelezett az őszinte együttműködés mellett az Európai Unió tagállamaival és intézményeivel, de ugyanígy a béke mellett is.

A tagállamok meghívást kaptak az elnökségi eseményeken való részvételre, amelyek legfőbb célja a párbeszéd folytatása, Európa versenyképességének helyreállítása, és az, hogy Európa visszanyerje vezető szerepét a világban. Ez a feladat és felelősség valamennyi tagállamnál és intézménynél közös – fűzte hozzá.

Zsigmond Barna Pál szerint sajnálatos, hogy a jelenlegi "Von der Leyen Bizottság" a saját pártpolitikai érdekei alá rendeli Európa jólétét, békéjét és biztonságát, továbbra sem törődik az európai emberek véleményével, továbbra is a háború pártján áll, és zsarolja azokat, így Magyarországot, akik a békéért dolgoznak.

"Mi Európa felemelkedéséért dolgozunk, ehhez pedig béke kell. Tegyük naggyá Európát!"

- hangoztatta bejegyzésében az államtitkár.

Forrás: MTI

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@KisTehen: a geci tolvajotok szarban is lenne a békével, ha be köne szüntetnie a szükségállapotot te idióta majom!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Géza
A zsidó bankár csicska Eu vezetők háborút akarnak. Gazdáikkal együtt elsőnek a frontra kivágni a mocsok hordát, aztán ha elfogytak, békét kötünk.
Bástya Béla Elvtárs
@Szarházy Mákos: Légy szíves segíts nekem megmagyarázni @Eladott Ország: -nak, hogy tévúton jár! Bocs, de én már nagyon öreg vagyok a hülyékhez! Nem állok vele szóba! Szóval neked nagyon hálás lennék, ha...
Szarházy Mákos
@Eladott Ország: Hát, rossz hírem van számodra! Itt a tiéd:

kephost.net/p/MTI3ODE5NQ.jpg

AGYONHASZNÁLT...
Géza
@Szarházy Mákos: @Bástya Béla Elvtárs: Annyira jó lenne, ha csak annyit válaszlnánk az idiótáknak, hogy kuss!
Ebben benne van a lényeg, megértik, nincs túlbeszélve és a véleményünk a szellemi képességeikről maradéktalanul látszik.
Eladott Ország
@Bástya Béla Elvtárs: @Szarházy Mákos: „A fideszesnél kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem-fideszes ember számára. A tolvaj korrupt fideszes nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A fideszes egy eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet fideszes! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy fideszes szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a bűnbandájuk érdeke, vagy a párt közeli bagázs szermélyes boldogulása így kívánja!”
www.facebook.com/photo.php?fbid=460611625191152&set=p.460611625191152&type=3
A nap mondása: „Baszki te olyan hülye vagy, hogy neked szól a fideszkampány.” Lendvay utcai iránymutatás nélkül lélegezni is csak nehezen tudnak.
uploads.disquscdn.com/images/fb7f861a78edb9a30ffce623d99ec36f42fc1d341666de6745a77da8136bf66e.jpg?w=800&h=413
Bástya Béla Elvtárs
@Géza: Én még emlékszem a régi stílusára!Kicsit kifinomultabb volt @Eladott Ország: !!!

Idézem:

„Takarodjál a hülyéid közé, faszfej!

Te humanoid, trágyarakás, …

… te szarházi, mocsok!

A geci már le van védve a bűnöző …

… te parazita, gerinctelen cickány.

Az a felháborító te mocskos agyament szarházi, …

A seggit rendesen kinyaltad Orbán királynak ?

A jó kurva anyádnak köszönd hogy milliárdokat költött az ugyanolyan szar focira...

Vagy takarodj el innen és menjél a fidesz barmaid közé. Ne rontsd itt a közérzetet…

Mitől tehetségesek, te fideszes szarházi mocsokláda. Börtönben rohad meg a csúti cigány és bűnöző bandája. Attól tehetségesek, hogy a közpénzt lopják?! Kukázzál te meg a Jókurva anyád, hogy bazdmeg a fideszes geci fajtádat! Rohadt baromállat!

Egy szarházi bűnöző, szélhámos cigány maradt…

A csúti már Putyin seggében van, megvette régen a bűnöző politikai prostituált cigányt…”

FORRÁS: propeller.hu/tagok/Eladott_Orszag

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.