Vészvillogó

Lehet, hogy a válság teszi, lehet, hogy a negyven fokos kánikula, de mintha még idegesebben vezetnének az autósok mostanában. Nem irigylem azokat, akik most tanulnak vezetni. Életveszélyes fenyegetések áradata zúdul a legkisebb hibát vétő vezetőre, féktelen indulatok szabadulnak el a legkisebb koccanások miatt.

Tegnap este, amint hazafelé hajtottam a városban, eszembe jutott egy kínos kalandom még kezdő autós koromból. Tévedésből behajtottam egy egyirányú utcába, szembe a forgalommal, ami valószínűleg minden tejfelesszájú kezdővel legalább egyszer megtörténik az életben. Éppen csak felismertem, hogy mekkora hibát vétettem, amikor őrjöngő, ujjukat mutogató, dudáló autósokkal találtam magam szembe. Azt hittem, szétdudálják az agyamat, belehajtanak az autómba, és egyre jobban pánikba estem. Mintha hatalmas, nekiszabadult csimpánzok közé kerültem volna a dzsungelben, akik szét akarnak tépni. Leállítottam a motort, és mindkét kezemet feltartva kiléptem az autóból. A mozdulatom ösztönös volt. Csapdába szorultam, és egyetlen reményem az volt, hogy ellenfeleim megkegyelmeznek nekem, ha megadom magam. És valóban. A nagytestű, dühödt csimpánzokból szempillantás alatt ember formájú alakok lettek, akik mosolyogva közelítettek felém, és segítettek, hogy kifarolhassak az utcából. Már senki nem kiabált, nem akart bántani, segítőkész férfiak gyűrűjében találtam magam.  Azzal, hogy elismertem a hibámat, esélyt adtam a többieknek arra, hogy jóindulatúak legyenek.

Ez az emlék mélyen beleégett a tudatomba. A helyzet sokszor úgy kívánja, hogy erősnek és bátornak kell mutatkozni, akkor is, ha nem vagyunk azok. De ez az eset éppen azt értette meg velem, hogy kifizetődőbb, ha nem játszom meg az eszemet, ha nem akarok erősnek látszani akkor, amikor gyönge vagyok, bátornak, amikor félek. Biztonságosabb hely lenne a világ, ha az emberek mindig bekapcsolnák a vészvillogót, amikor védtelennek és kiszolgáltatottnak érzik magukat. Kár, hogy erre még nem jöttek rá, ezért tele az utca dühös emberekkel, és mindenki meg akarja mutatni, hogy erősebb a másiknál. Elfogadják az utcai dzsungel törvényeit, agresszióra agresszióval válaszolnak, mert tele vannak keserűséggel és dühvel, és nincs elég erejük ahhoz, hogy nyugodtak maradjanak. Az állatvilágban a kiszolgáltatottság agressziót válthat ki a többi állatból, de az emberekből inkább a jóindulatot hozza elő. Segíteni egy bajba jutottnak öröm, kedvesnek lenni a másikhoz jóleső érzés. Sajnos erre még mindig csak kevesen jöttek rá.

(A szerző szociológus, író, politikus)