Bicklivel Debrecenben

Egy biciklis körútra invitálom a kedves Olvasót, történetünk pedig szeptember 23-án, szerda reggel kezdődik. A tizenegyedik Critical Mass után. Miután reggel felkeltem és elkészültem, ráveszem magam az indulásra. Kicsit hűvös van még kint, a nap épphogy feljött, de nem vacillálok tovább, biciklire ülök. Ma is. Hét órakor indulok el itthonról, utam a Monostorpályi út felé veszem, ahonnan bicikli úton haladok tovább a belváros felé. Kicsi a forgalom, biciklissekkel találkozom ugyan, de a békésen botorkáló öreg nénik - akik valamilyen oknál fogva a bicikliút kellős közepén sétálnak -többen vannak. Óvatosan kerülgetem őket, sose tudni, épp melyik oldalra szándékoznak átugrani. Kereszteződések tömegén vezet keresztül utam, de nincs gond, a legtöbb helyen lámpa irányít, ahol pedig nem, ott is figyelmesek az autósok. Meglepő, de nyilván az évek során már megszokták, hogy van ilyen is. Tíz perc múlva érek a Homokkerti felüljáróhoz, a lámpa zöld, így könnyedén átsiklok a kereszteződésen. Kis kaptatás felfelé, majd frissítő suhanás lefelé a reggeli szellőben az első meglepetésig. A bicikliút teljes szélességét elfoglalják a vidáman trécselő tinik. Nem zavartatják magukat akkor sem, miután satufékkel épphogy sikerül megállnom mögöttük. Miért pont itt jössz? –kérdezik felháborodottan. Hol máshol mennék? Ez bicikliút, nem járda – válaszolok kicsit ingerültebben. Na de sebaj, nem érek rá ezzel foglalkozni, van fontosabb dolgom is, még pedig átvergődni valahogy a Wesselényi utca túloldalára. Átvergődni, ugyanis a bicikliút szépen elfogyott alólam. Két lehetőségem maradt, és bár egyik sem túl szabályos, az egyik veszélyesebb, mint a másik: vagy besorolok a belső sávra, és onnan kifordulok a zebrára, vagy végig suhanok a buszmegállóban a várakozók között, szintén a zebráig. Túl sűrű a forgalom, így inkább ez utóbbit választom. Zebrázni elvileg nem szabad, tolni lusta vagyok, az autósok viszont jól tolerálják a jelenséget. Beérkezvén a Wesselényi lakótelepre, a szerviz utakon zavartalanul elkerekezhetek a Szent Anna utcáig, majd irány a Kossuth tér. Van még időm, ezért úgy döntök, az új kerékpárút felől közelítem meg célállomásomat. A Kossuth utcáról a Sasra, onnan a Csapó utca megmaradt részére fordulva könnyedén el is érem a vörösre mázolt úton a bicikliutat. Hiába más a színe, hiába van felfestve sárga kerékpár, gyalogosok sétálgatnak rajta. A főiskolánál még rosszabb a helyzet, a buszra várók is a világ legtermészetesebb dolgának tekintve, a vörös csíkon várakoznak. Nem előtte, nem mögötte, rajta. A közöttük cikázó biciklisekre már messziről mogorván néznek, amikor pedig odaérnek, egy-két „jókívánság” is elhangzik, reggeli üdvözlésként. Persze a biciklis sem rest, ő is viszonozza a „kedvességet”. Valahogy így történik velem is, majd áthajtva a kereszteződésen balra kanyarodom, megérkeztem. Délután hasonló a helyzet, leszámítva a nagyobb forgalmat, és a több biciklist. Debrecenben sokat fejlődött a biciklis kultúra az elmúlt években, épültek kerékpározásra alkalmas felületek, de még mindig nem elég. Az ígéretek szerint az elkövetkező években további 18 km építését tervezi a város. Azonban több gond is felmerül: az egyik az, hogy nem állnak összekötetésben egymással. Az egyikről a másikat megközelíteni csak kis utcázással, járdázással vagy úttesten lehetséges. A másik gond, és talán ez még égetőbb, a gyalogos-biciklis párharc (lekopogom, de én úgy veszem észre, hogy az autósok kezdik egyenrangú félként kezelni a debreceni biciklistákat.) Az rendben van, hogy járdán nem lehet közlekedni, de amíg ez nem oldható meg másképpen, addig a gyalogosok is lehetnének elnézőbbek velünk, persze nekünk is alkalmazkodnunk kellene hozzájuk. Az viszont meglátásom szerint nincs rendben, hogy a kijelölt bicikliúton sétálgat mindenki. Ilyenkor azt szoktam mondani, és most is azt mondom, hogy ennyi erővel az úttesten, az autók között is meg lehetne tenni ugyanezt. Nem rossz, ami elindult Debrecenben, hazánkban az egyik legkerékpárbarátabb város, de van még mit tanulnunk a nyugati nagyoktól. Ebben is. Zárásképpen ajánlanék két videót megtekintésre, blogomról: http://szuperdani.co.cc/2009/09/25/menjunkkoppenhagaba/ . Biciklire fel!