Megérkezett a budapesti Hősök terére az a gyalogos roma menet, amely október 3-án indult el Jászladányból, hogy így demonstráljon a magyarországi cigány kisebbség kirekesztése ellen; a Kállai László által vezetett maroknyi csapatot mintegy félezer ember tapssal és zeneszóval fogadta a téren felállított színpad előtt.
Forrás:
STOP
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
26 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Kolompár is ott van?
Akik most felvonúltak úgy gondolom azokhoz tartoznak akik normális életet szeretnének élni! Nekik is gondot okoz az önhibájából elmaradott réteg, vagy az elmaradottakra telepedett uzsorások viselkedése!
Én sem szeretem az élősködő, erőszakoskodó, hangoskodó, örökké csak követelő, a jogait hangoztató embereket, miközben a kötelességüket elfelejtik.
Mága Zoltánt és szüleit viszont tisztelet illeti, mert akkor amikor még Ő járt iskolába elvétve volt a cigány származású emberek között olyan aki megértette, hogy a gyereke úgy tud kiemelkedni, ha kiaknázza a tehetségét és tanúl! Még ma is ritka (de már többen is vannak) az ilyen szülő a roma emberek között aki nem csak elküldte az iskolába a gyerekét, hanem elvárta, hogy tanúljon is.
Az Ő példája bizonyítja, hogy fel lehet emelkedni!
Nem a levegőbe beszélek, hiszen a nagyszüleit, szüleit is ismertem.
A kiemelkedéshez viszont az kell, hogy a szülők se a tanárt okolják, a gyerekükkel értessék meg, hogy miért is kell iskolába járniuk!
Viszont ehhez nagy szükség lenne a szülők értelmi színvonalának emelésére is!
csinaljunk mi is menetet :) ahol vna 3g en tudok dolgozni menet kozben is :)
jah es a regebbi postod: a garda bevan tiltva, a ciganysag nincs. bar most eloszor hallok a menetrol (enynit a hirzabalasrol) feltetelezem,h volt engedelyuk ha mar a rendorok nem zaklattak oket.
A nem romáknak is ingyen lakást,drága autókat,munka nélkül is jó megélhetést, 1001 jogvédőt, Élég volt a hátrányos megkülönböztetésből !!
Azonnal tiltsák be a romák csoportos, megfélemlítő vonulgatását.A félelem keltő, hangoskodó,ordenáré megmozdulásaikat.
Mert nekünk is jogunk van ebben az országban félelem nélkül élni.
Ha bizonyos szavakat kicserélünk ezt írták a cigányok a Jobbikról és a Gárdáról!
Akkor ki a rasszista???
Akkor miért is nem tiltják be az ilyen hazug,mocskolódó,uszító (fizetett !!!)romabanzájokat ?
A lényeg az volt, hogy azt a pár magyar gyereket akik még ott éltek észre sem vette, csak a roma származású gyerekeket csókolgatta!
Na akkor kezdődött minden!Azóta is csak az folyik a romák csókolgatása! Akkor kellett volna, Magyar Gárda, Jobbik és a többi magyar jogvédő!
Akik a parlamentben politizálnak le sem szarják azokat akik bármilyen kevés pénzért, de bejelentett helyen dolgoznak. Tudnék normális fiatal párokat két gyerekkel akiknek kb. 5 millió Ft is elég lenne jelenleg, hogy megoldja a lakásproblémáját! Nekik nem jár? És mennyi ilyen fiatal van!!!!!!!!!!!!
És akkor én mit szóljak, hogy a cigányok álltal ellepett községben fillérekért kellett eladni a szülők, nagyszülők házát. Be fogom perelni az államot, mert a volt lakóhelyem a nagymértékű elcigányosodás következtében hátrányos helyzetbe kerültem a lakóházak értékesítése során! Kb. 7 + 5 milliótól estem el. Fizessék meg!!! A normálisan gondolkodó emberek nem akarják a lakóközösségben tudni az olyan embereket, akik nem képesek a normális együttélésre, a normális gyereknevelésre, a normális lakókörnyezet kialakítására, mert a következmény a telkek, a lakóházak elértéktelenedése
Új hozzászólás