De nyugalom, az eset Moszkvában történt.

A Moszkva-barát Janukovics elűzésének évfordulóján menetelők “Egy évvel Majdan után”, valamint “Nem felejtünk, nem bocsájtjuk meg” feliratú transzparenseket tartottak a magasba, illetve megjelentek a “Nemet mondunk a háborúra!”, “Oroszország az én hazám, abban nincs helye a Majdannak” feliratok is.

A helyi biztonsági erők becslése szerint mintegy 15 ezer ember veszt részt a megmozdulásban, a szervezők ugyanakkor arról számoltak be, hogy ötvenezer ember gyűlt össze.

A Majdan-ellenes mozgalom egyik vezetője szerint több mint száz társadalmi szervezet jelezte, hogy kész csatlakozni hozzájuk, moszkvai akciójukhoz még a kelet-oroszországi Tengermelléki területről, de máshonnan is érkeztek résztvevők.

Kijevben tavaly február 18-a és 21-e között kormányellenes tiltakozók csaptak össze a biztonsági erőkkel. Több mint nyolcvan ember meghalt, a sebesültek száma több száz volt. Később a kórházakban több mint húszan haltak be sebesüléseikbe. Viktor Janukovics akkori ukrán elnök ezeknek az eseményeknek nyomán hagyta el az országot.

Az egykori államfő szombaton a Rosszija-1 orosz tévécsatornának adott interjúban azt mondta, hogy Kijev számára nem lehet más út, mint hogy tárgyaljon a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megye képviselőivel. ” Szerinte a kijevi hatóságoknak autonómiát kell adniuk ezeknek a régióknak, hogy megvédhessék jogaikat. Ebben a folyamatban mindenképpen részt kell, hogy vegyenek az európai országok és Oroszország.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.