Soros György nemzetközi tőzsdespekuláns is felszólalt a svájci Davosban rendezett Világgazdasági Fórumon. A beszédében világháború kirobbanásával riogatott. A 91 éves üzletember szerint az ukrajnai konfliktust a nyílt és a felemelkedő – orosz és kínai – zárt társadalmak átfogó küzdelmeként állította be. Az invázió a harmadik világháború kezdete és civilizációnk vége lehet.” – olvasható Soros beszédének közzétett szövegében, ahol többek között Orbánt is kritizálta, de ha már Orbánról van szó, Brüsszel se bírta ki a magyar miniszterelnök nélkül. Míg a nyugat Orbánnal foglalkozott, addig a magyar kormány újabb intézkedéseket jelentett be a magyar családok védelmében. Ezek mellett viszont a háború sem ért még véget, amivel kapcsolatban George Spöttlétől például azt is megtudhatjuk: A Z-jel soha nem érhet véget. Természetesen a nagybetűs Nyugaton még mindig nem a fontos dolgokkal foglalkoznak, hanem például azzal, hogy a gendersemleges Barbie után lesz fekete, transznemű...

Forrás: 888.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

durbincs
Mert Viktor megette a hurkát ? De Gyurka + vallásilag nem ehet hurkát ? Hol az igazság ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.