Orbán Viktor stratégiája, hogy a szövetségi rendszerünkön belül gerjeszt konfliktusokat, nagyon rossz. A szövetség arra való, hogy erősítse az országot.

A NATO venné át a háborúban álló Ukrajna támogatásának levezénylését Washingtontól 

A NATO 100 milliárd dolláros, öt évre szóló alapot állítana fel Ukrajna támogatására, egyúttal Amerika helyett a szövetség átvenné a katonai segítségnyújtás levezénylését Washingtontól. A terv alapvetően alakítaná át Ukrajna támogatását, a NATO venné át azt a hetekkel a háború kitörése után, amerikai kezdeményezésre és vezetéssel alakult nemzetközi bizottságtól, amelyben az Ukrajnát segítő egyes kormányok képviselői egyeztetik terveiket a németországi Ramstein támaszponton, az amerikai erők európai főparancsnokságán. A kormányok változásával, amint ez például az Egyesült Államokban megtörténhet, módosulhat álláspontjuk a háború, Ukrajna kérdésében, míg egy NATO-döntés alapján felállított testülettel elkerülhetők lennének ezek a veszélyek.

Újra Magyarország a rosszfiú a NATO-ban – Vajon kiharcoljuk a felfüggesztésünket?

Fotó: Centre for Euro-Atlantic Integration

Szijjártó kirohanása a terv ellen

Orbán Viktor az Európai Unió nem egy fontos döntését próbálta, számára kínos vitában megakadályozni, most hasonló durva hangnemben állt ki a magyar külügyminiszter a NATO Ukrajna támogatására irányuló terve ellen. Szijjártó Péter volt az egyetlen a 32 tagállam képviselői közül, aki eleve és a leghatározottabban elítélte és elvetette a tervet. „Egyetlenegy magyar katona sem fog részt venni ilyen feladatokban, s a magyar adófizetők pénzét sem használhatják ezekre a célokra" – fogalmazott.

Az ilyen látványos fellépések tovább rombolhatják az ország hírnevét a katonai szövetségben is. Éppen a NATO megalakulásának 75. évfordulója idején, amikor a szervezet történetének eddigi legnagyobb kihívása előtt áll Ukrajnában – írja hirklikk.hu

Balázs: Orbán nyíltan orosz érdekeket képvisel

2022, az oroszok Ukrajna elleni agressziója óta, egyre nyilvánvalóbb, hogy Orbán nyíltan orosz érdekeket képvisel – mondta Balázs Péter. „Ennek számtalan bizonyítéka van, amikor rendszeresen szembemegy a szövetségesek többségével vagy akár mindenkivel. Nehéz megérteni, hogy ebből mi haszna lehet. Talán attól remél előnyöket, hogy Putyin sokáig hatalmon marad és Trump győz Amerikában. Ezzel azonban sérti nemzeti érdekeink és az ország biztonsága ellen cselekszik.” – fogalmazott a korábbi diplomata.

„Azért vagyunk szövetségesek, hogy közös megoldásokra jussunk – ez a NATO alapgondolata, a cél a konszenzusra törekvés, a megegyezés, a közös megoldás igénye” – emlékeztetett Balázs Péter arra, mi az, amivel a magyar kormány tudatosan szembemegy.

Felfüggeszthetik-e Magyarország NATO-tagságát?

Kérdés, hogy Orbán eljuthat-e a legvégső megoldásig, például a felfüggesztésig (a NATO-ból senkit nem lehet kizárni), ha sokáig feszíti a húrt.Balázs Péter szerint rá inkább az jellemző, hogy megpróbálja a mozgásterét a maximumig kiterjeszteni, de nem viszi törésig a konfliktusokat.. Az EU-ban is ez történt, állandóan Ukrajna ellen szónokolt, de végül minden szankciós csomagot megszavazott.

Rutte NATO-főtitkárrá választását a magyar kormány élesen ellenzi

A következő időszak nagy kérdése még a főtitkár-választás. Szijjártó azonnal elutasította a nyugati hatalmak jelöltjét a NATO vezetésére. Elismerve, hogy a tagállamok jelentős része Mark Rutte leköszönő holland kormányfőt szeretné a szövetség új főtitkárának, kijelentette:

„Mivel a NATO védelmi szövetség, ahol a legmagasabb szintű bizalomra van szükség a vezetők irányában, magyar részről nem tudjuk a bizalmunkat, nemcsak a legfelső, hanem semmilyen szinten sem egy olyan emberbe helyezni, aki korábban Magyarország térdre kényszerítéséről beszélt...”

A NATO-ban az ilyen helyzetekre nincsenek írott szabályok, csak a meggyőzés a lehetséges eljárás – reagált erre Balázs Péter. Hozzátette, a NATO-nak nincs lehetősége közvetlen szankcióra, de közvetve, hosszú távon egy döntésnek lehet kellemetlen hatása. Az orosz agresszió elleni közös fellépés szó szerint „vérre megy”, a cél az oroszok megállítása, és aki ebben nem vesz részt, a politikai következményeit meg fogja érezni.

Forrás: Hirklikk.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Nem felfüggeszteni, felakasztani!...
Feller_Peti
@Qqberci: Ursula von der "pfizer" -t, meg az EU alapokmányát tiszteletbe nem tartó balliberális hordát, azt kell akasztani.

Kontinenst lassan felgyújtsák ezek.
rücsü41
Felmerül a kérdés, hogy miért lépünk be mi önként minden együttműködésen alapuló szervezetbe, ha mi csak bomlasztjuk annak egységes működését, fellépését?
Cherry
Meddig türi a NATO és Brüsszel ezt a szemét OV patkányt és csőcselékét ???
Cherry
Na na Magyarország nem egyenló egy elmebeteg szemét OV cigánnyal
rücsü41
@Maccska: A kérdés az volt hogy miért lépünk be egy szervezetbe ha mi nem az elvállalt együttműködésre esküszünk, hanem állandóan a különvéleményünket hangoztatjuk, és ahhoz ragaszkodunk?Az olyannak aki elvállalja hogy aláveti magát a közösségi szabályoknak és az együttműködésre törekszik,ezt kellene csinálnia a szervezetben, de az hogy "mi állandóan a küllők közé bot szúrunk", ahogy a "mi bölcs és nagyon megfontolt vezérünk" is mondta, az a belépési nyilatkozatunkkal ellentétes és nem a szövetség érdekeit, a problémák gyors megoldását szolgálja, annak messzire el kellene kerülni a szövetségeket , az együttműködést, mert különben a szervezetből kiteszik a szűrét, ha pedig ezt nem lehet parkoló pályára állítják és ott el lehet magában.Jó ez helyzet az országnak?Benn is vagyunk meg nagyon kint is, és minden tagország egy akadfékoskodó nemzetnek tekint bennünket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok