A Gázában április elején egy humanitárius konvoj ellen intézett izraeli támadás, amely a World Central Kitchen nevű, amerikai székhelyű segélyszervezet hét segélymunkását ölte meg, heves nemzetközi tiltakozást váltott ki Izraelnek a hadműveleti területen folytatott politikájával szemben. A támadás során három rakétát lőttek ki egymás után három járműre, mert a gyanú szerint a konvojban egy Hamász-terrorista tartózkodott.

Izraelben az eseményt balesetnek, súlyos hibának állítják be, amely „egy téves azonosításból, a döntéshozatalban elkövetett hibákból és a szabványos műveleti eljárásokkal ellentétes támadásból eredő súlyos mulasztásból eredt” – állapította meg az izraeli hadsereg vizsgálati csoportja - tárja fel a Foreign Poicy külpolitikai szaklap elemzése. 

Zsákutcába jutott Izrael, a halál lett a siker mérőszáma a Gázai-övezetben

Izraeli katonák bevetés előtt Fotó: MTI

Humanitárius körökben ezt egy olyan kultúra bizonyítékának tekintik, amely „a Gázai övezetet lövöldeként kezeli, és teljes büntetlenséget biztosít a civilek elleni súlyos támadásokért”, ahogyan azt Jeremy Konyndyk, a Refugees International elnöke – aki az Obama- és a Biden-kormányzatban is szolgált – felvetette.

Próbáljunk a mélyére ásni az ilyen incidensek hátterében álló kulturális mintáknak. A legfontosabb, hogy megvizsgáljuk azt a katonapolitikában és etikában bekövetkezett változást, amely a 2016–17-es Elor Azaria-ügyre vezethető vissza.

Azaria egy izraeli sorkatona volt, akit videóra vettek, amint Hebronban kivégzett egy sebesült és mozgásképtelenné tett palesztin támadót. Az izraeli hadsereg emberölés miatt vádat emelt Azaria ellen, és 18 hónap börtönbüntetésre ítélte.

Miközben az ügy bizonyította a hadsereg elkötelezettségét saját etikai kódexe mellett, széles körű tiltakozást váltott ki jobboldali csoportok részéről, ugyanakkor általános ellenérzéseket váltott ki a hadsereg módszereivel szemben.

Ettől kezdve a hadsereg elkezdte bejelenteni a hadműveleteiben megölt palesztin terroristák számát, ezzel is demonstrálva, hogy erői nem haboznak a bevetések során – írja az Index.

A halál lett a siker mérőszáma

A vezérkari főnök, Aviv Kochavi célja az volt, hogy a hadsereget „halálos, hatékony és innovatív” harcoló erővé – más szóval egy „halált generáló” hadsereggé – alakítsa át.

A gyilkolás nem csupán a hadviselés eredménye, hanem annak fő célja is. A jelenlegi háborúban jelentősen felerősödött az a megközelítés, hogy a siker mérőszámaként a halottak számát használják.

Így a siker elsődleges mutatója nem az elért stratégiai célok, hanem az áldozatok száma lett. Ez különösen nyilvánvaló volt, ahogy az izraeli halálos áldozatok száma egyre nőtt, és a Hamász felszámolásának kinyilvánított célja egyre inkább elérhetetlennek tűnt.

Valójában úgy tűnik, hogy a hadsereg már a kezdetektől fogva mennyiségi célt tűzött ki maga elé. Yuval Abraham újságíró a +972 magazinban megjelent írása szerint az izraeli hadsereg kifejlesztett egy mesterséges intelligencián alapuló programot, a Lavendert, amelynek célja a merényletek célpontjainak azonosítása.

Ez a rendszer mintegy 37 ezer gázai palesztint jelölt meg feltételezett militánsként, megjelölve lakóhelyüket (és így családjukat is) a potenciális légicsapásokhoz. A jelentés szerint a Lavender bevetése mintegy 15 ezer palesztin halálához járult hozzá a háború első hat hetében.

Zsákutcába jutott Izrael

Mivel Izrael zsákutcába jutott Gázában, és nincs politikailag megfogalmazott kivonulási stratégiája, a gyilkosságokra és azok számszerűsítésére mint a siker mérőszámára való hagyatkozás egyre hangsúlyosabbá válik, ami a műveleti korlátok eróziójához vezet.

Ez az elmozdulás összefüggésben van a segélykonvoj csapatának tragikus meggyilkolásával. Amint egy vagy két fegyveres személyt észleltek a konvojban, semlegesítésük vált elsődleges prioritássá.

Az izraeli erők egy vagy két fegyverest észlelve három egymást követő járművet vettek célba a levegőből. Miután az elsőt eltalálták, az utasok átszálltak egy második járműbe, amelyet aztán rakétával találtak el. Amikor pedig a sebesülteket egy harmadik járműbe szállították át, azt is lelőtték.

Yagiv Levy, A probléma túlmutat azon a hibás feltételezésen, hogy a Gázai övezet minden része szabadon tűz alá helyezhető, ahol a palesztin fegyveresek válogatás nélküli támadása indokolt. Ami döntő fontosságú, az annak az uralkodó kultúrának a felszámolása, amely a gyilkolást egyenlővé teszi a katonai sikerrel – írja a szerző, Yagil Levy, az Open University of Israel professzora

Forrás: Index.hu, Foreign Policy

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Géza
35000 öreg, gyerek és nő bestiális legyilkolását semmiféle zsidó magyarázkodás nem teszi elfogadhatóvá!
simmering73
@Géza: Az nem zavar, hogy a hamász terroristák élő pajzsként használják a civileket. Az sem zavar, hogy több tízezer civil halottja van a terrorista orosz állam vérengzésének Ukrajnában. A zsidókkal meg csínján bánjál, mert hőn szeretett kormányod teljes mellszélességgel kiállt mellettük.
Géza
@simmering73: 35000 ártatlan civil, nő, öreg és gyerek lemészárlása zavar, mint mindenkit, aki ember!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok