Távozott Paulo Sousa a Videoton kispadjáról. A fehérvári klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klub és a tréner szerződést bontott egymással. A vidi.hu beszámolója szerint a piros-kékek napokon belül hírt adnak arról is, ki veszi át a gárda irányítását.

Nem lenne teljesen meglepő, ha a fehérvári csapat kispadjára egy másik portugál szakember ülne le. A portugál A Bola értesülései szerint Sérgio Conceicao lemondott az Olhanense vezetőedzői pozíciójáról. A Nemzeti Sport Portugáliából származó információi szerint ő lesz a Videoton új vezetőedzője.

Sérgio Conceicao jelenlegi csapata 18:30-kor sajtótájékoztatót tart, ahol vélhetően bejelentik a szakember távozását. 

Paolo Sousa a Vidi.hu-n olvasható közlemény szerint családi okok miatt döntött úgy, hogy elmegy a csapattól. "A klub tulajdonosa és vezetése szívből köszöni Paulo Sousának a csapat érdekében vállalt szenvedélyes és áldozatos munkáját. Ennek a munkának az eredményei önmagukért beszélnek - a Videoton FC Paulo Sousa szakmai vezetésének és maximalizmusának köszönhetően térhetett vissza az európai labdarúgás felső mezőnyébe." - olvasható az oldalon.

A csakfoci.hu oldalnak adott nyilatkozatában Kovács Ferenc a csapat tiszteletbeli elnöke azt mondta, hogy: "Ha valóban családi okok miatt távozik Paulo Sousa, akkor meg tudom érteni a döntését, ha viszont e mögé bújva másfajta szándék vezérelte, akkor elítélem."

Szerinte a tréner nehéz helyzetbe hozta a csapatot, szakemberként elismeri, de bízik benne, hogy az eddig látott védekező játék is a múlté az edző távozásával.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.