Joseph „Sepp” Blatter svájci sportdiplomata – aki esküvői énekesből lett a világ legbefolyásosabb sportpolitikusa – négy nappal a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) májusi tisztújító közgyűlése után bejelentette lemondását. Sokan azt hitték, hogy a sorozatos korrupciós botrányok, amelyek FIFA-vezetők letartóztatásában csúcsosodtak ki, megtörték Blattert. Mostanra kiderült: mindenki tévedett. Blatter nemrég arról értekezett, hogy ő márpedig nem is mondott le, ebből pedig arra lehetett következtetni, hogy újra megméreti magát. Sőt azt is ki merte jelenteni, hogy aki őt korruptnak nevezi, az egyrészt nincs tisztában a szó jelentésével, másrészt börtönben a helye. Emellett úgy véli, hogy a mennybe fog menni – a pokolban amúgy sem hisz. Blatter sajátos érvelése szerint attól, hogy a FIFA korrupt, ő még nem az. Pedig ha az ember a legerősebb sportszervezetet vezeti – amely, ha ország lenne, a 146. volna az éves összjövedelem tekintetében –, tudnia kell a korrupciós ügyekről...
Pünkösdi királyság hosszabbítással
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Új hozzászólás