Csaknem négyszázan állnak majd rajthoz szombaton Szombathelyen a 36. Vasi Vasember triatlonversenyen, amelyet a koronavírus-járvány miatt halasztottak július közepéről szeptember közepére – közölték a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón.

Hertelendy Zsolt, a rendezvény főszervezője elmondta: szigorú óvintézkedések betartása mellett rendezik meg a versenyt, fokozottan ügyelve a kötelező távolságra és a higiéniai előírásokra, egyebek között a kézfertőtlenítés lehetőségére is.

Szólt arról is, hogy a versenynek várhatóan két külföldi résztvevője is lesz, akiknek indulásáról a Külügyminisztériummal még egyeztetnek. A Vasi Vasembernek egyébként a korábbi években számos külföldi indulója volt, akik közül idén a legtöbben lemondták a részvételt.

Hozzáfűzte: a Magyar Triatlon Szövetség uniós forrásból anyagilag is támogatta, hogy a rendkívüli időpontban és helyzetben is megrendezzék a több évtizedes hagyományokkal rendelkező szombathelyi erőpróbát, amely változatlanul csodálatos környezetben zajlik majd.

A helyi Csónakázó tóban 1500 méter úszás, hét, Szombathelyhez közeli településen keresztül 40 kilométernyi kerékpározás, valamint a helyi múzeumfalu körül 10 kilométer futás vár az indulókra.

Tájékoztatása szerint szombat délelőtt 11 órától külön rajtol majd el a férfiak, a szenior férfiak, a váltók és végül a hölgyek mezőnye.

Hertelendy Zsolt szólt arról is, hogy a verseny lebonyolítását kétszáz önkéntes segíti majd, akiknek egyike lesz – a sajtótájékoztatón tett bejelentése szerint – Horváth Attila, a város sportért felelős alpolgármestere.

A sajtótájékoztatón beszámolt élményeiről Kapolcsi Imre, aki 1984 óta – szintén szombathelyi versenyzőtársával, Garami Árpáddal együtt – valamennyi Vasi Vasember versenyen elindult és teljesítette a távot.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.