A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) törölte a novemberre tervezett U23-as világbajnokságot, a decemberre kiírt felnőtt vb-t ugyanakkor egyelőre még nem vette ki a versenynaptárból.

Az UWW vezetősége már a múlt héten visszamondta a szervezet valamennyi szeptemberi és októberi nemzetközi viadalát, a tamperei U23-a világeseményről pedig a hét elején döntött, miután úgy ítélte meg, a koronavírus-járvány miatt nem lehetne biztonságosan megrendezni.

A felnőtt világbajnokságot december 12. és 20. között Belgrádban tartanák, és jelenleg a szövetség bízik benne, hogy sor kerülhet rá.

"Most a végrehajtó bizottság úgy határozott, a felnőtt vb marad a naptárban. Persze csak akkor rendezzük meg, ha az országos és a nemzetközi járványügyi helyzet azt lehetővé teszi" – nyilatkozta Mihajil Mamiasvili UWW-alelnök a TASSZ hírügynökségnek az insidethegames.biz híre szerint.

Az idén nem rendeztek volna normál, minden kategóriát érintő világbajnokságot a birkózóknak, ám a tokiói olimpia jövő nyárra halasztását követően az UWW úgy döntött: egy teljes vb-vel ad lehetőséget a sportolóknak arra, hogy egy nagy világversenyen méressék meg magukat.

(MTI)

Itthon - 2020. September 23., 17:59
Áder: a mostaninál súlyosabb válságok is jöhetnek
Itthon - 2020. September 23., 18:32
Romik a pénzünk, már 365 forint egy euró
Itthon - 2020. September 23., 18:03
Meghalt Verebély Iván

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.