A Magyar Úszószövetség elnöke szerint minden tettlegességet elkövető edzővel szemben fel kell lépni, de ugyanakkor minden ügyet ki kell vizsgálni, hisz olyannal is találkozott, amikor egy ártatlan szakembert bosszúból vádoltak meg

A Csisztu Sport Cast legújabb epizódjában Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke igencsak érdekes dolgot mondott el. Ő bizony nem engedné dolgozni a mai úszósportban Széchy Tamást, akivel kapcsolatban néhány évvel ezelőtt derült ki, hogy egy időszakban tettlegességet követett el tanítványaival szemben – írta az origo.hu

Itt az újabb sportbotrány: bántalmazott gyermekek az uszodában – Wladár Sándor: „Én magam tiltanám el Széchy Tamást az edzősködéstől”

"Én magam tiltanám el, ha az akkori dolgokat most valaki megcsinálná. Ezek nem voltak megengedhető dolgok. Azok az esetek, amik a közelmúltban felbukkantak, azokban mind a Széchy-féle pedagógiai módszerekből és viselkedési anomáliákból következtek, azok a képek másolásra, továbbvitelre kerültek" – mondta a Magyar Úszószövetség elnöke.

Wladár közölte, hogy itt nem kollektív felelőssége van a magyar úszósportnak, hanem elnöki. Nem akar visszamutogatni, de azért ne felejtsük el, hogy húsz éven keresztül volt ennek a szövetségnek egy másik elnöke. „Ő szinte biztosan tudott arról, hogy mik történnek, és igazából egyetlenegy ügy sem volt. Amikor jöttek ügyek – például Szepesi Nikoletté − azok le lettek sodorva” – nyilatkozta a moszkvai olimpia bajnoka.

Wladár többek között kitért a Pass Ferenc közelmúltbeli ügyére is, amikor a Bajai Úszó Klub edzőjét egy 15 éves lánynak küldött üzenete miatt függesztette fel a klub.

„És én kicsit a másik oldalt is nézném. Lassan eljutunk oda, hogy az edzők már nem mernek hozzányúlni a gyerekhez. Az edzőt ki védi meg? Nem csak gyerekvédelmi kódexünk van, hanem sportoló viselkedési kódex is. Voltak itt olyan ügyek is, amikor egy-két helyen szándékosan rágalmaztak meg edzőket: kivizsgáltuk, és bizonyságot nyert, hogy az edzőt olyan vádakkal illették, amit nem követett el” – mondta Wladár Sándor.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.