Olyan történt Pakson, mint február eleje óta egyszer sem – kupadöntőt ért

Korai volt a vészharangot kongatni az Atomvárosban?

Fehérváron folytatja a spanyol válogatott Eb-t is megjárt kapusa

A 27 esztendős hálóőr két évre írt alá.

Ismerjük el, egy nőnek sokkal jobban áll a sikítozás, amikor körbeszáguldanak vele egy F1-es pályán

Ezúttal viszont másmilyen élményt kaptunk a Mercedestől.

Eldőlt, nem lesz orosz és fehérorosz vívó a párizsi olimpián

A legjobbak annak ellenére sem indultak az elmúlt egy évben, hogy az elvi lehetőségük megvolt rá.

Ilyen a box! - Biztos éremesélyes lett Lakotár Hanna az ökölvívó Európa-bajokságon

Az 54 kilogrammban szereplő Lakotár Hanna magabiztos győzelmet aratott kedden a negyeddöntőben, ezzel bejutott a négy közé és így már biztosan éremmel zárja a belgrádi ökölvívó Európa-bajnokságot.Hajrá lányok!

Három légióstól is elköszöntek Fehérváron

Egy védőtől és két támadótól vettek búcsút.

Piros Zsombor kikapott a római tenisztorna első fordulójában

Pedig ő volt az első kiemelt...

Véget ért az utóbbi évek legmeghatározóbb dinasztiája, de akkor hogyan tovább?

A legnagyobb izgalmak még csak most következnek.

Klopp távozásánál is fontosabb gazdasági változás közeleg Liverpoolban

Ha igaz a hír, egészen új kinézetet kell megszoknunk Szoboszlai Dominiknál.

Egyedül vágott neki a világnak 12 évesen, most egy egész ország megismerheti a nevét

Molnár Martin mindent annak rendel alá, hogy egy nap a Formula–1-ben száguldjon.

„Nem tolattam!” – próbálta átverni Norris a hallgatóságot, miután mérnöke félrevezette

A Kínai Nagydíj hétvégéje során a legnagyobb zűrzavar alighanem a futam levezető körében történt a McLaren bokszutcai irányítóközpontjában.

Történelmi BL-esemény Budapesten

A férfi és a női kézi legrangosabb klubsorozatának négyes döntőit először sorsolják egy helyszínen, egy napon, élő adásban.

Az UEFA még ma megkönnyítheti Marco Rossi dolgát

Úgy tűnik, megérte reklamálni a dolog miatt.

Még az F1-en kívüli világ is azt találgatja, Alonsónak üzen-e új számában Taylor Swift

Emlékeztek még az egy évvel ezelőtti pletykákra, amelyek összeboronálták Fernando Alonsót az énekes Taylor Swifttel? Most egy dalszöveg újra olajat öntött a tűzre.

Itt a hivatalos lista – ezúttal sem adunk játékvezetőt az Európa-bajnokságra

Az UEFA kiadta a hivatalos keretet.

Szoboszlai után újabb magyar név a Liverpool kiszemeltjei között

A jelenlegi idényben megállíthatatlannak tűnik a 25 éves gólvágó.

„Nincs bizonyíték, nincs bizonyíték” – megdöbbentő hangfelvétel a Real–Barca botrányáról

Két nappal a madridi győzelmet hozó meccs után is áll a bál Spanyolországban.

22-ből 19 győzelem nem volt elég, hogy Verstappen legyen az év sportolója

Nem lett Forma-1-es díjazottja az idei Laureus-gálának, pedig annál meggyőzőbb teljesítményt aligha lehet bármely sportban nyújtani, mint amit Max Verstappen és a Red Bull a pályára tett 2023-ban.

Szuper szigorú biztosnági intézkedéseket ígérnek a németek az Eb-re

Elárulták, miként zajlik majd a beléptetés a meccsekre, és mennyire lesz szigorú az átvizsgálás.

A Manchester Unitednél megégett edző veheti át a Bayern München kispadját

A TZ állítja, még a héten eldől, ki lesz Thomas Tuchel örököse a bajor sztárcsapatnál.

Szoboszlaiék helyett Londonban köthet ki a portugál edző

Úgy tűnik, belőle sem lesz közvetlen Klopp-utód.

Olyan történt a Ferrarival Sanghajban, ami idén még nem

A Ferrari idei leggyengébb versenye után Sainz figyelmeztet: jobb autóra van szükségük, ha nem akarnak szenvedni a sanghajihoz hasonló pályákon.

Az idény végén távozik Londonból a Chelsea egyik legkeményebb futballistája

Valószínű, hazatér.

Thaiföld is Formula–1-es futamot akar a jövőben

Egy utcai versenyről lehet szó Bangkok régi városrészében.

„A női labdarúgó-válogatott kijuthat az Eb-re”

Legalábbis a csapat tehetséges védője, Németh Diána szerint.

Losonczy Levente bosszankodik az ütközések után

A TCR Europe küzdelmei is megkezdődtek Vallelungában, ahol Losonczy Levente hétvégéje nem alakult szerencsésen.

Kollégiumi szobatársak gázoltak át az ellenfelen

Jokics, Jokics, Jokics, majd Murray!

Evezőseink bíznak abban, Szeged is magyar kvótaszerző város lesz

A Maty-ér felkészülten várja őket, de a rendezés azért „nem kontroll c kontroll v alapon működik”.

NHL-legenda is jégre léphet Budapesten a magyar hokiválogatott ellen

Őrületes sztárparádé várható.

Újabb ázsiai ország utcája rendezne F1-es versenyt, hiába van kiváló épített pályájuk is

A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali útja a Kínai Nagydíj helyszínéről Bangkokba vezetett, ahol Thaiföld vezetőivel tárgyalt egy lehetséges új versenyről.