Egyre több a panasz: jégpálya lett a gyepből az Európa-bajnokság egyik stadionjában

Télen a heves esőzések miatt napokig víz alatt volt a gyepszőnyeg.

Räikkönen és Massa ferraris éveiben volt legutóbb olyan egy F1-es futam, mint most

Max Verstappen kiesésével megidéződött a régi Ferrari-McLaren-uralom, Carlos Sainz pedig Gerhard Berger hőstettjét idézte meg.

Novak Djokovics fontos döntést hozott karrierjében: hatéves kapcsolatnak vetett véget

Jelenleg Belgrádban készül a világranglista első helyezettje.

Verstappen mérnöke úgy érzi, illetlenség lenne ezek után más versenyzővel dolgozni

Gianpiero Lambiase versenymérnöki karrierjének beteljesedését látja abban, hogy Max Verstappen sikerkorszakának egyik kulcsszereplője lehet.

Újra megbukott az ifjúsági világbajnok magyar kajakos, súlyos eltiltást kapott

2018-ban négyéves eltiltást kapott.

Újabb csapás Jürgen Kloppnak, megsérült a Liverpool kulcsjátékosa

Tét nélküli, felkészülési mérkőzésen kellett lecserélni.

Mindenki a Királyt kereste, de az alattvalók helyette is dolgoztak

Valóságos thriller volt.

Sorozat készül Kovács „Kokó” Istvánról

„A Király” alkotói fogják elkészíteni, friss anyagot is forgatnak vele.

Kedd este megdőlt a tétel, hogy egy futballmeccs 90 percig tart

Világbajnoki döntőnek beillő mérkőzéseket játszottak.

Vettel leküzdhetetlen vágyat érzett a Porsche-teszt iránt, de a csapat is sokat tanult tőle

Sebastian Vettel elégedetten nyilatkozott új tapasztalatairól, miután teljesítette első etapjait a Porsche 963 hiperautójában az aragóni teszten.

Marozsán Fábián újabb világsztárt győzött le, negyeddöntőbe jutott Miamiban

A világ legjobbjai egyszerűen nem találnak ellenszert a magyar játékára.

Messi nélkül égett a világbajnok, de aztán megrázta magát

Di María mesés szabadrúgásgólja a hiányzó csapatkapitányt idézte.

Elképesztő magyar sportsiker – Marozsán Fábián egy TOP 10-es teniszezőt verve már negyeddöntős a miami szupertornán

A legjobb magyar férfi teniszezőnk három játszmában legyőzte a világranglistán tizedik ausztrál Alex de Minaurt.

Hideg Ádám: Sok olyat tanultam formaautóval, ami a gokartban nincs

Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Seriesben teljesített négy versenyhétvégét Hideg Ádám

Nem hagyta szó nélkül Szoboszlai Dominik fricskáját Lang Ádám

Egy BL-trófeás álom és Dárdai Pál üzenete is szóba került az összecsapás után.

Koszovó is "bezsákolva" - Szoboszlai remeklése sem maradt el

Marco Rossi alaposan megkeverte kártyáit Koszovó ellen, a gól nélküli első félidő után végül Szoboszlai és Nagy Zsolt góljaival 2–0-ra nyert a magyar együttes, amely immár 14 mérkőzés óta veretlen.

Ha Marco Rossi védene, valószínűleg kevesebb meccset nyerne meg Magyarország

Bármerre jár a kapitány, érzi a magyar emberek szeretetét.

Szoboszlai parádés gólt lőtt Koszovó ellen! Megdönti az Aranycsapat veretlen sorozatát a jelenlegi magyar labdarúgó-válogatott?

Újabb győzelemmel folytatódott a veretlenségi sorozat.

Marco Rossi győzelemmel lépett fel a válogatott örökrangsorának a dobogójára

Ismét Szoboszlai törte meg a jeget, Nagy Zsolt is betalált.

Dráma Tbilisziben, Georgia 11-esekkel legyőzte Görögországot, és kijutott a foci Eb-re

Története során először jutott ki a kontinenstornára Georgia.

Magabiztos győzelmet aratott a Szélesi Zoltán vezette U21-es válogatott

Az ősszel további három mérkőzés vár a gárdára.

Tizennegyedszer is veretlenül? Magyarország–Koszovó - Szoboszlai Dominikék újabb telt házas felkészülési mérkőzésen folytatnák menetelésüket

Marco Rossi kedd este beéri Mészöly Kálmánt a magyar válogatott élén.

Székely Norbert lemondott a drámai kudarc után, új kapitánya van a magyar női kosarasoknak

Az MKOSZ elfogadta a szakember döntését.

Hosszú Katinka nagykövet lett, lenyűgöző helyszíni fotók, videók

Lanzarotén még a nap is melegebben süt.

Fodrászhoz rohantak a koszovói labdarúgók Budapesten a történelmi mérkőzés előtt, ismét telt ház lesz a Puskásban a magyar válogatott meccsén – videón a hajvágás

A meccs felvezetéseként fodrászhoz mentek Pesten a koszovói labdarúgó válogatott tagjai. A magyar válogatott fanatikus szurkolói csoportja, a Carpathian Brigade ’09 közleményt adott ki a telt ház előtt megrendezésre kerülő mérkőzés előtt.

Marozsán Fábián szenzációs teljesítményével a sportág legendáinak nyomdokaiba lépett

Olyan győzelmi mutatóval hívta fel magára a figyelmet a magyar teniszező, amely párját ritkítja.

Vettellel a volánnál megkezdte Le Mans-i felkészülését a Porsche

Aragóni 36 órással gyakorol a Le Mans-i 24 órásra a Porsche WEC-csapata, két vendégpilótát is meghívva az autóiba, akik közül az egyik a négyszeres F1-es világbajnok Sebastian Vettel.

Bejelentették, Budapestre jön a kanadai jégkoronglegenda

1060 NHL-mérkőzésen összesen 805 pontot szorgoskodott össze.

Kína szabadon engedte a korrupciógyanú miatt fogva tartott futballistát

Kenőpénz elfogadásával gyanúsították a sportolót a kínai hatóságok.

Kiderült, kit terhel a felelősség Verstappen fékhibájáért

A teljes F1-es mezőnyt fékekkel ellátó Brembo biztos benne, hogy nem az ő alkatrészei mentek tönkre Max Verstappen Red Bullján az Ausztrál Nagydíjon.