Döbenetes hiba – Elnézték a földrengés erősségét, elmaradt a riasztás Tajvanon

Az elmúlt 25 év legerősebb földrengése, 7,2 -es erősségű földmozgás rázta meg Tajvant. A természeti katasztrófa kilenc ember életét vette el. Huszonöt éve, 1999-ben egy 7,3-as erősségű rengés kétezernégyszáz halálos áldozatot követelt a távol-keleti szigetországban.

Újabb részletek derültek ki a moszkvai terrortámadásról: az Iszlám Állam vállalta magára a felelősséget – Putyin hallgat

Álruhába öltözött fegyveresek automata fegyverekkel nyitottak tüzet péntek este Moszkva közelében koncertlátogatókra, közülük legalább 60 embert megöltek és 145-öt megsebesítettek a támadás során. A terrorakciót az Iszlám Állam vállalta magára. Putyin még nem szólalt meg a brutális támadással kapcsolatban.

A világon elsőként ültettek be sertésvesét egy 62 éves férfibe az Egyesült Államokban

Egy 62 éves, végstádiumú vesebetegségben szenvedő férfi az első ember a Földön, aki genetikailag módosított sertésből kapott új vesét – jelentették be csütörtökön a bostoni Massachusetts General Hospital orvosai. A március 16-án elvégzett négyórás műtét "jelentős mérföldkő abban a törekvésben, hogy a betegek számára...

Tibeti korrupció: fizess 400 ezer dollárt, és diplomát szerezhetsz

Tibet azzal az ígérettel csábítja a diákokat Kína más részeiről a felsőoktatási felvételi vizsgák letételére, hogy szüleik 400 000 dolláros befektetéséért cserébe a hegyvidéki tartományban abszolválhatják azokat, az ottani jóval alacsonyabb felvételi pontozási rendszert kihasználva.

Putyin: Oroszország készen áll a nukleáris háborúra

Oroszország technikailag készen áll a nukleáris háborúra, ha az Egyesült Államok csapatokat küldene Ukrajnába, az a háború jelentős eszkalációjának minősülne – figyelmeztette a nyugati világot Vlagyimir Putyin orosz elnök.