A nyári szünet első hétvégéje igencsak gyenge volt az amerikai mozikban: az összbevétel 23%-kal maradt el a tavalyi év azonos hétvégéjétől, amikor a Másnaposok és a Fel tobzódott. Annak ellenére, hogy négy, különböző célcsoportnak szóló új filmet is bemutattak, a harmadik hete műsoron levő - és viszonylag gyengén induló - Shrek a vége, fuss el vélé-t nem sikerült letaszítani a trónról. Az ogre 25,3 millió dollárt keresett a hétvégén, összesen pedig eddig 183 milliót. Jonah Hill és Russell Brand a Get Him to the Greek-benA lagymatag hétvége egyetlen elvárásoknak megfelelő nyitását a Get Him to the Greek című vígjáték produkálta. A film ugyan nem szakította be az asztalt 17,4 milliós bevételével, de mivel viszonylag olcsón készült (40 millió dollárból), ez a nyitás elegendő lesz egy szolid, Lepattintva-szintű sikerhez. Kevésbé teljesített jól a Killers című, Ashton Kutcher-Katherine Heigl-vígjáték, ami 16,1 milliót hozott, de 20 millió fölött kellett volna teljesítenie ahhoz, hogy 75 milliós költségvetése mellett nagy valószínűséggel jövedelmező lehessen. Egyértelmű bukás a Marmaduke című kutyás családi film, ami 50 millióból készült és a hatodik helyen nyitott 11,3 millióval, valamint Vincenzo Natali Splice című horrorja is, ami ugyan eséllyel pályázik a kultfilm-státusra, de 7,5 milliós indulása lendületesnek semmiképp se nevezhető. A hétvége erőtlenségéhez hozzájárult az is, hogy a Szex és New York 2 és a Perzsia hercege sem tudta tartani magát: előbbinek 59%-kal, utóbbinak 54%-kal esett vissza a bevétele az előző hétvégéhez képest. A tízes toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):1. Shrek a vége, fuss el véle ($25,3/$183) 2. Get Him to the Greek ($17,4/$17,4)3. Killers ($16,1/$16,1) 4. Perzsia hercege ($13,9/$59,5) 5. Szex és New York 2 ($12,7/$73,4) 6. Marmaduke Fox ($11,3/$11,3) 7, Vasember 2 ($7,8/$291,3) 8. Splice ($7,5/$7,5) 9. Robin Hood ($5,1/$94,3) 10. Levelek Júliának ($3/$43,3)

Forrás: [origo]
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.