Niels Arden Oplev, aki az eredeti, svéd A tetovált lány-t rendezte, nem örül túlzottan annak, hogy David Fincher megrendezi a film amerikai verzióját (a szó szoros értelmében persze nincs igaza, hiszen Fincher filmje nem az övé remake-je, hanem Stieg Larsson regényének újabb adaptációja). Amikor nyáron nekünk nyilatkozott, ugyan még diplomatikusan azt mondta, hogy kíváncsian várja, Fincher mit hoz ki a történetből, azóta viszont kibújt a szög a zsákból. Oplev felháborítónak tartja, hogy "a Sony PR-gépezete megpróbálja elérni, hogy az ő Lisbeth Salanderük legyen az igazi Lisbeth Salander. Ez egyáltalán nem fair, mert ezt a figurát Noomi [Rapace] formálta meg, és mindig az övé kéne maradjon. Ez az ő öröksége, és szerintem senki más nem veheti fel vele a versenyt. Remélem, Oscarra jelölik érte. "Michael Nyqvkivst, Niels Arden Oplev és Noomi Rapace a tavalyi cannes-i filmfesztiválonOplev azt is kifogásolja, hogy Hollywoodban mindent remake-elnek, ahelyett, hogy az amerikai nézők megnéznék az eredeti filmet, és ezzel a kifogásával általánosságban ugyan teljesen egyetértünk, de valószínűnek tartjuk, hogy Fincher lényegesen erősebb filmet rendez az izgalmas krimiből, mint amilyen a legfeljebb közepesnek nevezhető és kifejezetten gyengén kivitelezett svéd verzió volt. Az amerikai változat az USA-ban jövő decemberben kerül a mozikba.
A tetovált lány rendezője beszólt David Fincher remake-jére
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Nagyvilág
- 2024. May 16., 21:20
Megszólalt a besztercebányai kórház igazgatója – Így van most Robert Fico
Itthon
- 2024. May 16., 21:40
Kocsis Máté korlátozná a szabad kommentelést – Szerinte virtuális térben zajló polgárháború és meg kell fékezni
Itthon
- 2024. May 16., 20:15
Orbán nem vesz tudomást a félrefordításról – Inkább kampányolásra használja
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 11:20
Átadták a Méhes György-díjakat: Összesen 9000 eurónyi elismerésben részesült három alkotó
Itthon
- 2024. May 16., 06:20
Kettészakad az ország – Itt kell számítani viharos szélre és esőre
Itthon
- 2024. May 15., 06:20
Viharos széllel támad a szerda – Mutatjuk, hol kell számítani a legrosszabbra
Új hozzászólás