December 17-én, pénteken délután négy és éjfél közt filmvetítésekkel búcsúztatja az évet a Katapult Film a budapesti Kino moziban. Az este folyamán megtekinthető lesz a cég gyártásában készült számos kis- és nagyjátékfilm, köztük olyanok is, amelyeket már bemutattak moziban (pl. Vespa), és olyanok is, amik a nagyközönség számára most először lesznek láthatók. A vetítésekre 800 Ft-ért vásárolhatók jegyek a helyszínen. Csányi Sándor az Apacsok című filmbenA most debütáló filmek közé tartozik Erdélyi Dániel Magasfeszültség című rövidfilmje is, amit este nyolckor vetítenek, és Török Ferenc Apacsok című alkotása, amely saját színpadi rendezésének adaptációja (riportunk a forgatásról, kritikánk a filmről). Aki nem tud részt venni ezen a vetítésen, az Apacsok-at két nappal később a tévében is megnézheti: 19-én vasárnap este 23. 10-kor tűzi műsorára a filmet a Tv2. Az Apacsok-at este tízkor Marian Crisan Morgen című román-magyar-francia koprodukcióban készült filmje követi, amelynek főszereplői közt Hajdu Szabolcs és Dankó István is megtalálható. A nap teljes programja:16h-18h-igSaulius Drunga - Anarchy in Zirmunai (litván-magyar film, angol felirattal)16h-18h-igGroó Diana - Vespa18h-20h-igKisjátékfilmes programTörök Ferenc, Igor Lazin - Egy nap szabadságKapronczai Erika - Kút a nap alattEsztergályos Krisztina - VariációkErdélyi Dániel - 411-ZRichter Nóra - ÓraGroó Diana - EldorádóReisz Gábor - Valakinek a valamijeA vetítést beszélgetés követi az alkotókkal. 20h-22h-igErdélyi Dániel - MagasfeszültségTörök Ferenc - ApacsokA vetítést beszélgetés követi az alkotókkal. 22h-24h-igMarian Crisan - Morgen (román-magyar-francia film, angol felirattal)
Karácsonyozz Török Ferivel!
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 14:40
Fotón a Komáromig menekült svájci luxushajó, amely letarolta a kishajót Verőcénél – Ha a magyar rendőrség nem állítja meg, valószínű, elhagyta volna az országot
Itthon
- 2024. May 19., 14:45
Kocsis Máté Pünkösd vasárnap sem hagyta ki, hogy felhasználja a Fico elleni merényéletet a kampányhoz
Itthon
- 2024. May 19., 14:44
Bayer Zsolt üzent: "Lássa a pokol, hogy nem fogja bevenni a világunkat!"
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 19., 11:11
Halálos hajóbaleset Verőcénél: Szállodahajó ütközött össze egy kisgéphajóval, ketten meghaltak, és öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Új hozzászólás