A megalománia már úgy Nagy Péter óta (vagy inkább még régebben) az orosz nemzetkarakter egyik kulcsfontosságú alapeleme. Nincs hát mit csodálkozni azon, hogy London legdrágább lakásai is orosz illetve ukrán (ők is megalománok) oligarchák kezeiben vannak. Eddig Leonyid Kucsma veje, az ukrán médiacézár és csővezetékgyártó-király, Viktor Pincsuk (pontosabban felesége, Elena, az ANTIAIDS alapítvány alapítója) tartotta a rekordot 160 millió dolláros (kb. 34 milliárd Ft) kensingtoni villájával. Roman Abramovics viszont éppen most készül őt lekörözni. Abramovics már a ’90-es évek vége óta vásárolgatja lelkesen a lakásokat két szomszédos Knightsbridge-i luxus társasházban, és épp mostanság vette meg az utolsót, a kilencediket. Ezeket hamarosan összenyitja, hogy a végeredmény egy 2800 m2-es, 8 szintes (5 a föld felett, 3 a föld alatt) belvárosi palota legyen. A Harrods közelében lévő házat Thomas Cubitt tervezi át, aki a Buckingham Palota egyes részeinek felújítását is vezényelte. A Daily Mail infói szerint szó sincs minimalista eleganciáról, Abramovics mindent telepakol majd méregdrága bútorokkal, nehéz drapériákkal, és irdatlan süppedős szőnyegekkel, hogy a belső tökéletesen passzoljon a viktoriánus épülethez. A házban lesz mozi, fedett földalatti uszoda, gőzfürdő és szauna, és egy sokállásos garázs is. Az épület értéke a felújítás után olyan 230 millió dollár (kb. 48,5 milliárd dollár) lesz. Így ha addig nem előz be egy másik oligarcha, akkor ez lesz a világ harmadik legdrágább lakóháza.
Abramovics a világ harmadik legdrágább lakóházát építi Londonban
Forrás:
Burzsuj
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Drámai fordulat: borzalmas katasztrófához vezethet a Fico elleni merénylet
- Az Orbán-kormány kitalálta ezt az "őrült ötletét" – Teljesen kiakadt az LMP
- Rendkívüli bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes
- David Pressman szerint a magyar kormányé nem békejavaslat, hanem a kapitulációra tett javaslat
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 16:16
Gyurcsány óriási hatást gyakorolt Szentkirályi Alexandrára, aki most rémálomként beszélt róla
Itthon
- 2024. May 18., 15:57
Ungár Péter burkoltan, de nagyon beszólt a Partizánnak, és Dobrev Klárának
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 17., 21:15
Bozótvágók, kések, lapátok és egy szándékos gázolás – Mindez egyetlen balhéba sűrítve
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Új hozzászólás