Vénasszonyok nyara

Nyár- ősz, ragyogás-alkonyat, virulás-hervadás, szangvinikus-melankolikus. Vajon a fenti párokból melyik szavakat kötnénk a fiatal korhoz, melyikeket az időshöz? Nem végeztem erre nézve kutatást, de gyanítom, az idős korhoz tartozna az alkonyat, a hervadás, az ősz és a melankólia. Ez valamiféle kollektív tudás, hogy ezek összekapcsolódnak, nem egyéni döntés kérdése. De vajon miért éppen így, miért nem a nyár, a ragyogás, a virulás, a szangvinikusság? Tulajdonképpen lehetne úgy is, nem? Most egyszerűsítsünk, és nevezzük fiatal kornak az élet első felét, idősnek a másodikat. Úgy is nézhetnénk, hogy csekély tudással (ma már tudjuk: nem nullával) világra jövünk, tapasztalunk, szívjuk magunkba a tudást, kicsit csetlünk-botlunk, mert még nem ismerjük a világ minden törvényszerűségét, keresünk, próbálgatunk. Aztán valamikorra összeszedjünk a komfortos mértékű magabiztosságot, és elkezdünk egyre inkább alkotni, létrehozni, kifelé sugározni. Tehát annál inkább nyár vagyunk, minél jobban idősödünk, annál melegebb és erősebb a sugarunk, annál állandóbb a fényünk.