Büdös nagy metafora az arcunkba - kritika az Eljő a napunk című filmről

Romain Gavras először tavaly adott nekünk egy kis ízelítőt első nagyjátékfilmjéből: ez volt a M. I. A. Born Free című számához készült brutális videoklip, amiben kommandósok összegyűjtik egy buszba a vörös hajúakat, aztán kiterelik őket egy aknamezőre. Az Eljő a napunk (Notre jour viendra) ezt a sztorit bővíti másfél órássá, de, mint menet közben kiderül, nincs benne ennyi, legalábbis úgy nincs, ahogy Gavras feldolgozta. A kilencperces klip nagyot üt, mert csak fokozatosan jövünk rá, hogy mire megy ki a játék, és akkor sem kapunk magyarázatot a történtekre, a nagyjátékfilmre viszont feltehetően a legtöbben úgy ülnek be, hogy már tudják, a film kiindulópontja a vörösök diszkriminálása. Az alapötlet érdekes, de Gavras sajnos nem bontja ki rendesen. Fog egy Rémy (Olivier Barthélémy) nevű tinédzsert, akivel az iskolában és otthon is rémesen bánnak vörös(es) haja miatt, összeereszti a rőtszakállú szociális munkással, Patrickkal (Vincent Cassel), és hagyja, hadd tomboljanak Franciaország-szerte. A klipnek pont a megválaszolatlanul hagyott miért volt a legnagyobb erőssége, de egy másfél órás filmben már fárasztó, ha semmire nem kapunk magyarázatot. Oké, hogy az egész egy büdös nagy metafora, és a vörösök helyére képzelhetünk zsidókat, cigányokat vagy macskatartó kékszeműeket is, de ez nem menti fel az író-rendezőt az alól, hogy kidolgozza a cselekményt. Azon kívül, hogy utálják a vörösöket, nem tudunk meg igazából semmit erről a metaforikus társadalomról, és nem tudunk meg semmit a két főhősről sem, csak annyit, hogy baromi dühösek, mert folyton megalázzák őket, és a dühüket most jól kitöltik bárkin, aki szembe jön. De két lábon járó sztereotípiákkal nehéz együtt érezni. Azért a film nem teljesen hatástalan: néha vicces, néha pedig sokkoló, ahogy az anarchista Cassel embereket aláz meg az utcán, fiatal lányokkal szemétkedik egy hotelszobában, meg ehhez hasonlókat művel, és ő van olyan jó színész, hogy még egy ilyen egysíkú szerepből is kihoz annyit, hogy ne unjuk nézni, Barthélémy viszont nem rúg labdába mellette, végig semmilyen marad. A képek kifejezetten szépek (Andre Chemetoff, a híres operatőr, Darius Khondji unokaöccse fényképezte a filmet), vizuálisan semmiféle elsőfilmes bizonytalanság nincsen a filmben, úgyhogy a végső tanulság ennyi: a forgatókönyvön legközelebb sokkal többet kell dolgozni.