Cannes: Kaurismaki megint mesélt egy cukit

Onozó Róbert kollégám a The Artist című film kapcsán már említette, hogy a cannes-i közönség nagyon hálás tud lenni, ha a súlyos témákat feszegető filmek közé becsúszik egy-egy könnyedebb, de jó darab. Aki Kaurismaki Le Havre című versenyfilmjének vetítése alatt végig tapintható volt ez a hála: minden kis poént harsány, elismerő kacajjal nyugtázott a közönség, a vetítés végén pedig lelkes taps zúgott, sehol egy "bú". André Wilms és Jean-Pierre Darroussin a Le Havre című filmbenPedig Kaurismaki nem mutatott semmi olyat, amit ne láttunk volna már tőle: nem először tett meg főhősévé egy esetlen, kívülálló öregedő férfit, aki akaratán kívül különös kalandokba keveredik, amikben jámboran és jó szándékkal áll helyt. És a hangnem is a régi, keserédes hangulat, groteszkbe hajló finom humorral. Hősünk most egy Marcel Marx (André Wilms) nevű férfi, aki Le Havre-ban él feleségével (Kati Outinen) és Laika nevű kutyájával, és utcai cipőtisztításból tartja el épphogy csak kis családját. Marcel Marxot a sors egy nap összehozza egy Londonba igyekvő, a kikötővárosban rekedt tizenéves afrikai menekültfiúval, ami - felesége épp ekkor diagnosztizált rákjával egyetemben - fenekestül felforgatja az addig bevált rutin szerint zajló életét. Pierre Étaix és Kati Outinen a Le Havre című filmbenA menekültfiú megjelenése Marcel Marx pici univerzumában mindenkiből kihozza az igazi természetét: az addig láthatatlan szomszédról kiderül, hogy egy utolsó gonosz (Jean-Pierre Léaud cameójába belesajdul a filmrajongó szíve: Truffaut kedvenc színésze most már tényleg öregember), az utcában dolgozó morcos boltosok felfedik csupaszív mivoltukat, és a felügyelő úr is tartogat egy-két meglepetést. Repkednek a Kaurismaki védjegyének számító, fapofával előadott bizarr megjegyzések, szavak nélkül mesélnek a sokat megélt arcok, és még egy jellegzetesen kaurismakis zenei betét is befér Little Bobtól, Le Havre saját rocksztárjától. Nincs reveláció, de nem is kell: otthon vagyunk és egy aranyos, kerek mesét kapunk.