A megszüntetés alatt álló Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) alá tartozó, a magyar filmek külföldi népszerűsítésével foglalkozó Magyar Filmunió éléről távozik Vezér Éva, akinek 2011. május 31-én járt le a szerződése. A filmes szakember különböző sajtóorgánumokhoz, köztük az [origo]-hoz is eljuttatott levelében úgy fogalmazott, az MMKA kuratóriuma felajánlotta számára a szerződéshosszabbítás lehetőségét, ő azonban a körülményeket mérlegelve úgy döntött, azt nem áll módjában elfogadni, és ügyvivőként legkésőbb július végéig átadja a Magyar Filmunió folyamatban lévő ügyeit. Levelében kiemeli, hogy "igyekeztünk az utolsó pillanatig helytállni, azonban az ismert körülmények miatt, sajnos arról kell tájékoztatnom Önöket, hogy a Magyar Filmunió finanszírozás hiányában 2011. július 1-től kénytelen érdemi szakmai tevékenységét átmenetileg felfüggeszteni. " Emellett sajnálatát fejezi ki, hogy a Magyar Filmunió név itthon és külföldön eltűnik a szakmai köztudatból. Vezér Éva az MTI-nek elmondta, hogy a magyar filmek nemzetközi képviselete valójában már csaknem egy hónapja leállt, a pénzhiány miatt az év második felében esedékes nemzetközi seregszemlékre már nem tudtak filmeket ajánlani, DVD-ket küldeni. A szakember szerint a magyar filmgyártás bizonytalan helyzete visszavetette és visszaveti a nemzetközi szereplést, nincs film, amelyet szerepeltetni lehetne a rangos eseményeken. Hozzátette, hogy a Magyar Filmunió tevékenységét várhatóan az újonnan alakult Magyar Nemzeti Filmalap veszi át. A szekember úgy tudja, a Magyar Filmunió munkatársainak egy része, elsősorban a nemzetközi fesztiválokkal foglalkozó menedzserek az új irodánál folytatják a munkát, és hogy Bereczki Csaba, az MMKA nemzetközi igazgatója veszi át a filmek nemzetközi képviseletével járó feladatokat. Bereczki Csaba az MTI megkeresésére nem kívánt találgatásokba bocsátkozni arról, milyen feladata lehet az új struktúrában. Hangsúlyozta, hogy jelenleg is folynak a tárgyalások a Magyar Filmunió feladatainak átvételéről, és egyelőre csak egy szándék körvonalazódott arra nézve, hogy a teljes nemzetközi tevékenység - beleértve a magyar filmek fesztiválszerepléseit és promócióját - a Magyar Nemzeti Filmalaphoz kerüljön. Meglátása szerint a tárgyalások még a nyár folyamán lezárulhatnak. Bereczki Csaba szerint Vezér Éva állításával szemben "a nehéz gazdálkodási helyzetbe került Magyar Filmunió átalakítása folyamatban van, forráshiány okán tevékenysége korlátozott, de az 1993 óta működő Magyar Filmunió nem függesztette fel tevékenységét. "

Forrás: [origo]
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.