„Nem tudom, hogy működik az agyam, vagy hogy miért jönnek ezek az ötletek.” – állítja magáról és fotóiról Mariel Clayton. Az ártalmatlannak tűnő művészetpszichológiai megnyilvánulás azonban egészen más jelentésdimenzióba kerül, ha vetünk néhány pillantást az említett műremekekre. Pszichopata történetekben ugyanis nincs hiány, feltűnően sok a vér is, és a szerteszórt emberi testrészeket visszatérő motívumként vagyunk kénytelenek értelmezni. Ha még azt is hozzávesszük, hogy a hölgy kizárólag játékbabákat fényképez, kezdjük a pszichothrillerek világában érezni magunkat – de az a legbizarrabb az egészben, hogy határozottan jól érezzük magunkat.
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Új hozzászólás