Pszichológus válaszol: Egyre nagyobb teher az anyósom

31 éves nő vagyok, 1 éves kisfiammal gyeden. Férjemmel 3 éve vagyunk házasok, 10 éve vagyunk egy pár. Most jutottam el arra a pontra, amikor nem tudom kezelni a konfliktusaimat. Amióta megszületett a kisfiúnk, nagyon sok minden változott az életünkben, és a megszaporodott problémákat már nagyon nehezen tudom megoldani. A gyereknevelésben: az első félévben a fizikai gondozás mellett a gyermekünk mentális nevelése nem okozott gondot, ahogy viszont egyre jobban kinyílik az értelme, már egyre többször elbizonytalanodom, hogy jó úton haladok-e, jó módszerrel próbálkozom-e, pl. amikor nem akar délután aludni, amikor századszorra is odanyúl a konnektorhoz, vagy olyat tesz, amit nem szabad (megtépkedi a muskátlit), amikor egyik napról a másikra elutasítja az addig imádott gyümölcsöt, fogzás problémái, stb. sajnos a közvetlen környezetemben csak gyermektelen házaspárok vannak, mi voltunk az elsők (a családjainkon belül is), ! akik gyermeket vállaltak, így nincs előttem más kisgyermek példája, a szüleink pedig a 30 évvel ezelőtti emlékeiket próbálják sokszor összekaparni, de általában az már nem a mai nézeteknek és elveknek megfelelő hatásos segítség. A bizonytalanságaimat igyekszem olvasással (szakkönyv, internet, fórum tapasztalt anyukákkal) is megoldani (főiskolán hallgatott pszichológia előadások ismeretét feleleveníteni), több-kevesebb sikerrel. Ehhez még hozzáadódik, hogy a férjem (az anyagiakat megteremtendő) rengeteget dolgozik, a munkáját sokszor hazahozza, hogy az elmaradásait pótolja és plusz bevételre tegyünk szert. Viszont emiatt rendszeresen fáradt, ingerült. Ahogy én is, amióta gyermekünk megszületett, mert a nagyszülők 250 km-re laknak, csak mi élünk Budapesten (egy városból származunk) és családi segítségre csak akkor számíthatunk, ha azt jó előre leegyeztetjük, hiszen még a szüleink nem nyugdíjasok. Az állandó kimerültség és a szürke hétköznapok, a gyermekünkről való gondoskodás (férjem is kiveszi a részét a gondozásból - fürdet, etet, stb) a párkapcsolatunkra is negatívan hat. Sokszor vagyunk egymással ingerültek, a napközben történő eseményeket nincs idő megbeszélni (ahogy régen tettük esténként), az információkat elfelejtjük átadni egymásnak, az anyagiak miatt sokat aggodalmaskodó férjemnek már nincs türelme estére a kicsihez sem. A szexuális életünk nagyjából nulla. Amikor próbáltunk kettesben maradni, elmentünk vacsorázni, de egész este arról beszélgettünk, hogy mit csinálhat a pici babánk. Tudom, hogy még ezt is tanulni kell, de sok lehetőségünk nincs a gyakorlására. Mostanában jött elő és egyre nagyobb problémaforrásnak látom, hogy a férjem (pénzspórolásból) semmilyen "felesleges" dologra nem akar költeni a gyerekkel kapcsolatban. Járunk babaúszásra, de ezzel kb. ki is merül a dolog. Szívesen járnék baba-mama tornára, ringatóra, játszóházba,! stb. de ezeket drágának találja, pedig megegyeztünk annak idején, hogy a gyereknek erőnkön felül próbálunk megadni mindent. Emellett még egyre nagyobb teher az anyósom. A megismerkedésünk elején még szimpatikus volt, látszólag kedves, nyílt, lehetett vele beszélgetni, nem szólt bele semmibe. Aztán az esküvőszervezés alatt már több konfliktusom is támadt vele (Bp-ről elég nehéz volt otthonra megszervezni mindent, ő pedig előszeretettel változtatta meg az előre megbeszélteket, amikor a szolgáltatóktól megrendelésre került a sor - sütemények, virágok), de amióta az unoka megszületett, teljesen kiállhatatlan. Azon túl, hogy a kérésünk ellenére, vagy éppen a megkérdezésünk nélkül mindenféle haszontalan dolgot összevásárolnak, még a gondozásába is folyton beleüti az orrát (pl. hogy miért nem teáztattam újszülött korában az anyatej mellett, miért nem adok citromot neki, ha csuklik - csupa általam elavultnak ítélt dolog). Reklamál a hátam mögött a férjemnek, hogy keveset vittem hozzá az unokáját, amikor a szüleimnél voltam, de sosem látogatta meg (eljöhetett volna az én szüleimhez, többször is hívták, vagy akár ingyen van neki a vonat Pestre is). Mindenkinek reklámozza, hogy milyen tökéletes és zseni az unokája, ezzel jó nagy ellenszenvet kiváltva a környezetében, aminek mi isszuk a levét. Soha nem csinálja, amit kérek. Pl. hogy ne vegye fel ölbe állandóan a gyereket. Ügyesen eljátszik a szőnyegen, mégis felkapkodja, hurcolássza a lakásban fel-alá (pedig már tud menni), a legjobb játék, amit ki tudott találni vele: az erkélyen található tuják tépkedése és a reluxa rángatása. Hiába mondom, hogy ott a sok játék (fejlesztő játékok, könyvek, kisautók, dömper), azokkal játszanak. A hátam mögött felnőtt kajával etette (apósom is), aminek persze hasfájás lett az eredménye... egyszerűen eljutottam oda, hogy nem szívesen viszem hozzájuk, nem akarom, hogy velük legyen és már kezdem utálni az anyósomat. Ez persze újabb vitaforrás a férjemmel, aki ugyanúgy nem tudja leállítani az anyját, mi! nt ahogy nekem sem sikerült. Az ellenérzéseimet csak fokozta, hogy a múltkor "lehülyézett". Nem a szemembe, csak férjem meghallotta. Nagy botrány lett belőle, bocsánatot azóta sem kért. Mindenki tanácsolja, hogy üljek le vele beszélni, de úgy érzem, hogy abból egy olyan nagy kiabálós, sírós, felemlegetős vita kerekedne, ami után garantáltan nem mennénk oda többet. Összegezve a hosszú levelemet: a súrlódások a párommal, az anyósommal és az, hogy sokat vagyok egyedül (mármint hogy csak egy 1 éveshez beszélek napokig), illetve első gyermekes szülő révén még csak tapasztalgatom, hogy milyen a gyereknevelés, elég nehéz időket élek, a barátnőim is a szülőhelyemen vannak... hogyan tudom átvészelni ezt az időszakot? Hogyan tudnám megoldani a konfliktusaimat az anyósommal, a férjemmel? Elnézését kérem, hogy levelem ilyen hosszúra sikerült, bízom válaszában. Köszönettel. Erika