Nem sokkal azután, hogy Brett Ratner kénytelen volt visszamondani a 84. Oscar-gála produceri megbízását a botrány miatt, amit az elmúlt napokban tett - többek közt a melegeket sértő - megjegyzései keltettek, Eddie Murphy, a show házigazdája is visszalépett. Döntése annyiban nem meglepő, hogy a színész Ratner révén kapta a felkérést, aki a Hogyan lopjunk felhőkarcolót?-ban rendezte őt, így logikus, hogy Ratner távozása után ő is visszalép. Eddie MurphyAz Amerikai Filmakadémia rögtön megtalálta Ratner utódját: az Oscar-díjas Brian Grazer producer (Egy csodálatos elme, A Da Vinci-kód) ugrott be helyette, aki egyébként a Hogyan lopjunk felhőkarcolót? producere is volt. Grazer most nagy erőkkel keresi az új házigazdát, hiszen a február 26-án megrendezett gáláig már csak három és fél hónap van. Brian GrazerA Hollywood Reporter megszólaltatta a Filmakadémia néhány tagját, akik úgy vélik, Eddie Murphy nagy ballépést követett el azzal, hogy visszadobta a felkérést: az utóbbi években kevéssé sikeres egykori sztár a Hogyan lopjunk felhőkarcolót?-tal és az Oscar-gála vezetésével új életet lehelhetett volna karrierjébe. Ugyanakkor lehet, hogy Murphyt ez teljesen hidegen hagyja, nemrég a Rolling Stone magazinnak úgy írta le saját magát, mint "félig visszavonult úriembert", aki a passzióinak - főleg a gitározásnak - él, és csak olyan felkéréseket vállal el, amikhez igazán nagy kedve van.

Forrás: [origo]
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.