Exkluzív vasárnapi kiadásunkban a világ összes Naiv Banki Ügyfelét kell figyelmeztetnünk, ami ugyanis Cipruson történt, az mostantól bárhol megtörténhet. Állítólag március 19.-én csődbe ment volna az ország, ezért inkább "kimentették": A [pénteki] több mint tízórás tanácskozáson elért megállapodás értelmében Ciprus jelentősen, tíz százalékponttal emeli társasági adóját, a bankbetéteket pedig egyszeri illetékkel és kamatadóval sújtja. Az egyszeri illeték százezer euró fölött 9,9 százalék, az alatt pedig 6,75 százalék lesz. Igazából mindegy, hogy ki kapta el kitől az unortodoxiát, a lényeg, hogy az összes ciprusi bankszámlán átívelően zároltak 5,8 milliárd eurónyi illetéket (1770 milliárd forintot). Főleg amiatt, hogy a németek szerint orosz maffiózóknak történő pénzmosásból él az ország, emellett pedig 30 milliárd eurónyi hitelt kaptak orosz tulajdonosú ciprusi cégek. A zárolás hírére a bankbetétesek fele, az egymilliós ciprusi lakosság szombat reggel kétségbeesve rohamozta a bankautomatákat és a pénzintézeteket. Persze hiába, a legtöbb szombaton is nyitva tartó hely zárva volt, az automaták pedig vagy hamar kiürültek, vagy eleve nem működtek. (A képen épp egy markolóval blokkolják az egyik bank bejáratát tiltakozásul.) Így a hétfői nemzeti ünnepük miatt keddig a párnába rejtett tartalékból kell kihúzniuk. Akkor viszont minden jel arra mutat, hogy az utolsó fillérig mindent kivesznek mindenhonnan, úgyhogy ahogy az alienek mondják, game over, man, game over. Ha nem omlik össze az egész, azért, ha összeomlik, akkor azért. [...] Bővebben!
Ciprus elismerte a pénzmosást, vége a bankbetéteknek
Forrás:
Tékozló Homár
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Az indiai próféta döbbenetes szavai: már idén elkezdődik, itt vannak a veszélyes dátumok
- Fury sem legyőzhetetlen. Uszik a nehézsúly vitathatatlan bajnoka - videóval
- Borzasztó szoros végeredményt hozott az évezred legfontosabb bokszmeccse
- Ezt a 4 vitamint szedik az orvosok, hogy ne legyenek betegek sose
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Új hozzászólás