Naiv ügyfél a legrosszabb lehetséges megoldást választotta, hiszen szinte kizárt, hogy valakit áruházi nemlopás miatt bíróságra citáljanak, főleg amíg megy a Homár. Az egyik Auchanból kifelé menet megvádolták, hogy átcímkézett egy 5000 forintos szandált 1000 forintra. Onnan lehet tudni, hogy az alkalmazottak szervezetten átbaszták naiv ügyfelet, hiszen hipermarketben senki nem olvas le árakat sehonnan, a vonalkódolvasó teszi ezt meg helyettük: Tisztelt Auchan Kft! A mai napon a következő események történtek velem az önök csömöri áruházában. Egy kis előélet rólam: Amióta megnyílt az áruház, azóta járunk önökhöz, legalább 3 millió Ft-ot hagytunk már önöknél a sok év alatt. A fizetésem elég magas az átlaghoz képest. Van 2 gyermekem, 38 éves vagyok. Soha nem loptam és nem is fogok. Vásároltunk a 7 éves lányunknak egy szandált az önök áruházában, amiről a kislányom véletlenül leszakította a cetlit (ilyen kis kihajtható lapocska), fogtam elvittem a cetlit az árellenőrző készülékhez és leolvastattam az árát. A kijelző 1000 Ft-ot mutatott. A szandál egyébként eléggé koszos volt, a talpa ill. a lábujjhegyek alatt is barnás foltok látszódtak. Még mondtam is a feleségemnek, hogy milyen jó ár, csak 1000 Ft. Ezután visszatettem a cetlit a szandálokat összekötő damilra. Apró, de fontos momentum, hogy egy Auchan-os dolgozó hölgy is a közelben tevékenykedett. Elmentünk fizetni, majd a 44621 Ft kifizetése után kezdődött a rémálom. Néhány biztonsági őr odajött és megkért fáradjak az átvizsgálóhoz. Megfordult a fejemben, biztos valamelyik gyerek belerakott valamit a zsebembe és biztos azt vehették észre. [...] Bővebben!
Kínjában fizettett a lopással vádolt ügyfél az Auchanban
Forrás:
Tékozló Homár
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Az indiai próféta döbbenetes szavai: már idén elkezdődik, itt vannak a veszélyes dátumok
- Fury sem legyőzhetetlen. Uszik a nehézsúly vitathatatlan bajnoka - videóval
- Borzasztó szoros végeredményt hozott az évezred legfontosabb bokszmeccse
- Ezt a 4 vitamint szedik az orvosok, hogy ne legyenek betegek sose
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás