Minden jel arra utal, hogy szexpartnere okozhatta Király Tamás halálát - írja keddi számában a Blikk.
A divatszakma „törvényen kívüli" mesterének holttestét vasárnapra virradóra találták meg VIII. kerületi lakásában, rejtélyes gyilkosa a jelek szerint bejáratos volt Királyhoz.
Ugyan a szakértői vizsgálatok eredménye még nincs meg, a lap információi szerint egy szexjáték ért halálos véget. A férfi halála előtt egyértelműen szexuális kapcsolatot létesített valakivel, erre utal többek között a testhelyzet, amelyben megtalálták a divattervezőt.
Király Tamás fia egy évvel ezelőtt költözött a divattervezőhöz. "A fiatalember képtelen volt elviselni apja életformáját. Folyamatosan szembesült azzal, mi folyik abban a lakásban, nem csodálom, hogy elege lett. Végül Tamás kitette a szűrét" - mondta az egyik szomszéd, aki szerint a divattervező fia vasárnap éjjel felkereste a gyilkosság helyszínét, és a helyszinelés után rendőri engedéllyel egy bőrönddel távozott onnan.
12 hozzászólásarrow_drop_down_circle
... azé bocsi! de egy "ember" megítélésében, nem kizárólag csak a halálának ténye játszik szerepet, hanem az is, hogy valójában "ember" volt-e, avagy, csak legfeljebb valamiféle hasonszőrű?!
@Pilóta: Lehet, hogy jobb ember volt a maga különcségeivel együtt mint egy átlagember. Nem ismertük, nem tudhatjuk, éppen ezért nem kellene gúnyt űzni a halálából, akkor sem ha a bizarr szexjátékokat kedvelte.
Ibolyka !!! Te aztán mindenkit megvédsz, legyen az politikus, vagy bünözö, vagy " más" beállitottságu...Talán nem kellene a sok-sok kommentelövel is szembeszállni, irtam már Neked, hogy nagyon szélmalom-harcot vivsz...Ez már túltesz mindenen...
De lehet, hogy ezért valamilyen " dijat " kapsz valahonnan ???
Új hozzászólás