Teljesen ellentmond egymásnak naiv ügyfél és a BKK alvállalkozóinál dolgozó biztonsági őrök és a jegyellenőrök véleménye az esetről, amikor állítólag megalázták a fogorvostól hazafelé tartó beszédképtelen nőt, és elvették a bérletét: A bepanaszolt biztonsági őr munkáltatójánál poligráfos vizsgálatot kért. A poligráfos vizsgálatot egy több évtizedes rendőrségi és bírósági referenciával rendelkező pszichológus végezte. A vizsgálat a vizsgált személy szavahihetőségét a panaszban foglaltakkal kapcsolatban nem kérdőjelezte meg. A PFM Kontroll Kft. biztonsági vállalkozás mindezek figyelembevételével egyértelműen visszautasította a vádakat, majd jelezte a BKK felé, hogy a vizsgálat eredménye alapján nem kíván munkáltatói szankciót alkalmazni alkalmazottjával, azaz a blogbejegyzésben bepanaszolt biztonsági őr hölggyel szemben. A Budapesti Közlekedési Központnak nem áll szándékában a bejelentő által leírt részleteket hazugnak minősítetni, de a BKK-nak az utas és a biztonsági őr kolléganő állításai között fennálló ellentmondások feloldására - hatósági jogkör hiányában - nincs lehetősége. A BKK levele teljes egészében a BKV-figyelő blogján olvasható.
A BKK szerint meg sem történt a bérletlopás
Forrás:
Tékozló Homár
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ott van a listán Szoboszlai neve Liverpoolban, ennél nagyobb meglepetés mára már nem jöhet
- Az indiai próféta döbbenetes szavai: már idén elkezdődik, itt vannak a veszélyes dátumok
- Kiadták a meteorológusok a friss előrejelzést, ilyen időre számíthatunk pünkösd első napján
- Ezt a 4 vitamint szedik az orvosok, hogy ne legyenek betegek sose
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Új hozzászólás