BUDAPEST – Tovább hízik a parlamenti sereg! Harminc fővel megemelik jövőre az országgyűlési őrség létszámát – tudta meg a Blikk az Országgyűlés Hivatalától. Ez úgy derült ki, hogy lapunk megkérdezte a parlamenttől: milyen céllal szereztek be november végén 10 millió forintért többfunkciós esővédő szolgálati kabátot és nadrágot, illetve csaknem 6 millió forintért nyári és téli bakancsot. – Az országgyűlési őrségre 2014-ben többletfeladatok hárulnak – közölte lapunkkal a parlament sajtóirodája. – Átveszi az új látogatóközpont és mélygarázs biztosítását, az ottani beléptetéseket, biztonsági átvizsgálásokat. Ezzel kapcsolatban 30 fővel emelkedik az objektumőrök létszáma is. Az Országház azonban nemcsak ezzel indokolta a 16 milliós ruhavásárlást, hanem azzal is, hogy a meglévő egyenruhák is kopnak, használódnak, illetve ki szeretnék alakítani a szükséges raktári készletet. A Blikk összesítése szerint ugyanakkor a szűk egy éve működő parlamenti őrség ruházatára 2012 őszétől már durván 208 millió forintot költött el a hivatal.
Karácsonyra új autók a parlamenti őrségnek
Forrás:
Blikk
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Szoboszlai az első, akit megneveztek Liverpoolban
- Jákob Zoli miatt állt a forgalom Budapesten, nagyon kínos, ami a Ferrarijával történt
- VV Reni és VV Geri megadta a nézőknek a ValóVilág 12. szériájának első intim jelenetét
- Sebestyén Balázs egyetlen szóval kegyetlenül odapörkölt Puzsér Róbertnek, aki ezt rögtön visszautasította
Nagyvilág
- 2024. May 15., 23:54
Közel négy órás műtétet hajtottak végre Robert Ficón, három golyó talált el, sok vért vesztett – Az életéért küzd a szlovák kormányfő
Nagyvilág
- 2024. May 15., 21:12
Megszólalt Robert Fico támadója – Elmondta, miért lőtt valójában
Itthon
- 2024. May 15., 22:22
Már korábban elítélték azt a fideszes polgármestert, aki jogtalanul lakott az EU-s pénzből felújított orvosi ingatlanban
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 14., 17:06
Vigyázat! Medve jöhet szembe velünk Budapest közelében
Sport
- 2024. May 14., 15:22
Rossi keretet hirdetett: ők mennek az Európa-bajnokságra a magyar válogatottból
Szórakozás
- 2024. May 14., 13:44
Az élet élvezetére biztatott a börtön helyett az Adrián hajózó, itthon milliárdos adócsalás miatt körözött férfi – és kiposztolta!
22 hozzászólásarrow_drop_down_circle
ruházata alapján inkább nézem Öket hajléktalannak,báz azokon jobb
ruha van...Ennyire futotta a kimondhatatlan milliókból ???
Irja a cikk, hogy a sapkák is benne vannak az árban...és ugye nem
beszélve a Superb-röl...Egy Fabia nagyon megfelelne nekik...
379 fö = 4 superb...teccccccik !!! Még jó, hogy nem kap minden
parlamentör egy Smartot
Új hozzászólás