Az énekesnő nem bánja, ha csupán 20-30 ember előtt áll színpadra. Ahogy beszámoltunk róla, Krasznai Tünde első önálló kocertjére meglepően kevesen voltak kíváncsiak. A Nők Lapja Cafe most megkérdezte az egykori X-Faktorost, ő kudarként éli-e meg a történteket. „Én a nehezebbik utat választottam. Most tényleg, mikor mondjuk valakire, hogy sikeres? Ha celebet játszik, nyomják a számait a rádióban, aztán meg elfelejtik? Vagy ha csak néhány embernek ad koncertet, de tudja, hogy a közönség csak miatta jött el az estén? Szerintem nagyon színvonalas produkciót tettünk össze, a zenésztársaim is azt mondták, hogy olyan atmoszférát teremtettem, amire csak nagyon kevés énekesnő képes. Egy-egy dal közben, után én is éreztem, hogy megfagyott a levegő a teremben, szinte még a legyek zümmögését is lehetett hallani. Engem nem érdekel, hányan jöttek el, az a fontos, hogy aki ott volt aznap este, az csak miattam jött el” – nyilatkozott az énekesnő, aki azt is elmondta, úgy érzi most kezd igazán...

Forrás: FN
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

postamester
Ezért már érdemes volt az ollót elövenni: ( hir24)

„Rengeteg a felkérésem, tárgyalás alatt van három zenei projekt, három különböző műfajban, emellett pedig két színházi elképzelés is kezd körvonalazódni."

Ezzel mindent el is mondott a " müvésznö "...
Három zenei projekt: Afrikai ( fekete) - orális - anális !
Két szinházi elképzelés :
1 Két Nö egy pasi
2.Két pasi egy Nö
Végül egy premier.
" Színházi vacsora "
Öreg milliomos orálisan kényezteti
A lánynak SZINHÀZ, az öregnek VACSORA
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eberti
A létszám alapján csak egy "házibulira" elég néző volt...
csa-csa
"nem érdekel, hányan jöttek el, az a fontos, hogy aki ott volt aznap este, az csak miattam jött el”
Így igaz Tünde! Ez az igazi művészi alázat!! Biztos lehetsz benne, az a 30 ember - ha látta a felnőtt filmedet ha nem - csakis és kizárólag a tehetségedért jött el! Őket csak ez érdekli!
NE TÖRŐDJ SENKIVEL! CSAK ÉNEKELJ!!! HAJRÁ!!!
Cicamama55
@archer:Lám-lám, ebben az esetben egyet kell értenem Önnel. Nekem is tetszik a hangja és szerintem igenis jól énekel. Én nem láttam a filmjét, de nem is érdekel. Kemény árat fizet ő ezért, mert egyes embereket az előítélet, másokat az irigység automatikusan elutasítóvá teszi vele szemben. Ha kitartó lesz, talán az emberek is megnyílnak felé.
archer
Cicamama55
Hol van a 2előbbi hsz-ed..?
silber13
@archer: 01:13-ra : Hát az" énekelni baromi jól tud" -tól még messze van, de az biztos, hogy a hangja az asztal alá söpri a többi nyávogó énekest.
archer
Nálam Ő volt a győztes..!

és nem azért mert láttam meztelenül..
(bár úgy sem volt rossz.. : ))))) )

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.