Berki Krisztián egy interjúban szólalt meg a bírósági ügyéről, illetve azt is elárulta, hogyan fogják hívni a kislányát – írja a Blikk.hu.

Berki: túl kemény az ítélet, szerintem másodfokon enyhíteni fognak
Kép:TV2

Mint korábban megírtuk, veszélyeztetés és rongálás bűntette miatt felfüggesztett börtönbün­te­tésre ítélte a bíróság elsőfokon Berki Krisztiánt, azonban az ügyész fellebbezett, így az ügy másodfokon folytatódik.

A celeb csütörtök reggel a Mokka vendége volt, ahol többek között az elsőfokú ítéletre is reagált.

Curtistől szeretnék idézni. Van egy nagyon remek dalszöveg erre: amíg nem látod hogy győztél, addig a legnagyobb vesztes vagy. És egy nem jogerős ítéletről nem szeretnék semmilyen kommentet mondani, hiszen az ügyész úr már fellebbezett, úgyhogy lesz másodfok mindenképpen

– mondta szűkszavúan.

Hozzátette, szerinte ez egy túl kemény ítélet, viszont azt is megjegyezte:

szerinte másodfokon enyhíteni fognak.

Mint ismeretes, Berki másodjára is apa lesz ugyanis feleségével, Mazsival közös kislányukat várják. Gyermekének érkezése egyébként enyhítő körülményt is jelentett az ítélet kiszabásakor aki egy titokról is lerántotta a leplet az interjú alatt. ugyanis elárulta, hogyan fogják nevezni kislányukat, aki a jelenlegi tervek szerint a:

Berki Milla Katarina nevet fogja viselni.

Forrás: Blikk.hu
Cílapkép: TV2

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
Hogy rohadnál meg Berki ott ahol vagy.
"Gyermekének érkezése egyébként enyhítő körülmény"
Ugyan miért is??? Állítom ezért lett hirtelen terhes az asszony.
Ilyen szemetek élősködnek az országban.
Senki nem tudja miből él ilyen jól ez a tetű. Ha meglátom is kiráz a hideg.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ágimami
Ezt a nagyképú majmot!!! Méghogy túl kemény a felfüggesztett ítélet??? Amit kapott, az is kevés, de amilyen "mázlija" van (mivel ő a berki!) még a végén tényleg enyhítenek a büntetésén!!! VICC az egész!!!:DDD
fideszes gyökér
Az ítélet kapcsán egyből ki kellene nevezni Miniszterelnökúrnak,
utána pornótanyásítani kell a Kolostort, közben pedig lopni is kell majd ezt-azt.
Ez a terv.
Qqberci
MOST kell bevarrni letöltendőre, majd ott timsózzák a pofáját...
Quasimudo
Ha az ügyész súlyosbításért fellebezett, akkor nem!!!
vacsi
@Horizont: Igen, ezek így csinálják. Stohl is a gyerekével ment be a rendőrségre - jellemes ember!
vacsi
@ágimami: Ez nem mázli, hanem pénz kérdése... Márpedig neki bőven van!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.