A híresség a Balázsék című reggeli műsorban jelentette be a hírt.
Kasza Tibi Sebestyén Balázséknak elmondta, hogy a kicsi és a felesége is jól vannak. Azt is megosztotta, hogy a második gyermekek is kislány lett, akárcsak Lora Bella – szemlézi a beszélgetést a blikk.hu. Sőt az énekes-műsorvezető még a legkisebb lányuk nevét is elárulta: Kasza Liza Panna.
A műsorban elmesélte, hogy a felesége ezúttal is ugyanannál az orvosnál szült, mint az első alkalommal, és ahogy Lora Bella esetében, Tibi ezúttal is végig ott volt felesége mellett a szülésnél, ami előtt koronavírusteszten is átesett.
Nagyon boldogok vagyunk, csodaszép a kislány
– lelkendezett.
Kasza szerint a felesége számára a vajúdás ezúttal kicsit keményebb volt, mint az első szülésnél, ő pedig viccesen megjegyezte, hogy hiába próbálta lazítani a hangulatot a szülőszobán, a második poénjánál a kismama, Manker már azzal fenyegetőzött, hogy ha így folytatja, a szülés után elválik.
Balázsék azon kérdésére, lesz-e harmadik gyerek, Tibi azt válaszolta, a maga részéről először szeretne minél több időt tölteni a két gyerekével, és azon dolgozik, hogy ez így is legyen.
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás