A milliárdos nem érti a mai fiatalokat.
Az idei Nagy Ő, Jákob Zoltán milliárdosként elmondta a véleményét a TV2 héten indult reality műsoráról: elárulta, hogy a viselkedésüket sokszor nem érti.
Mivel ő sokat dolgozott azért, hogy ott tartson, ahol, igyekszik a gyermekeinek is ezt a példát mutatni.
Csak néhány részletet látott a műsorból, de nem igazán tetszett neki.
„Nos, engem zavar, ha egy szülő ilyen kirívó módon kényezteti el a gyermekét. Én egészen más utat választottam, és – elnézve a lányaimat és a fiamat – jó döntést hoztam. Furcsának találom, amikor nagyon fiatal emberek mutatják, hogy milyen anyagi javak felett rendelkeznek. Ők persze, többnyire nem beszélnek a luxusélet mögötti teljesítményről, ami természetesen nem az övék, hanem a szüleiké, akik minden bizonnyal rengeteget dolgoznak azért, hogy megteremtsék azt az életszínvonalat, amit a gyerkőceik is élveznek”
– fejtette ki Jákob, aki szerint át kell menni egy nagyon komoly tanulási folyamaton, amin szerinte a Kőgazdag fiatalok is átmennek majd, különösen, ha elkezdenek a saját útjukon járni és először szereznek önerőből millióikat, netán milliárdokat.
„Ha nem így lesz, eléri majd őket a telítődés állapota, ami komoly önértékelési zavarokhoz vezethet. Tudom, miről beszélek, hiszen ezeken a stációkon magam is átmentem, csak éppen felnőttként és úgy, hogy minden fillérért magam dolgoztam meg”
– hangsúlyozta Jákob Zoltán.
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás